Második randi – így kápráztasd el!
2023-10-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Az első randi még arról szól, hogy a lehető legjobb első benyomást szeretnéd kelteni a partnered előtt, ám a második alkalom célja már az, hogy megerősítsd ezt a kezdeti szikrát. Miután az első találkozó során túlléptetek a kezdeti feszélyezettségen és idegességen, a következő randi lehetőséget ad arra, hogy végre kicsit szórakozzatok, és közben egyre közelebb kerülhessetek egymáshoz.

Ilyenkor már ott van benned az érzés, hogy jól sikerült az első, és már csak annyi a dolgod, hogy önmagad maradsz és elkápráztatod. De mégis hogyan? Ehhez gyűjtöttünk össze néhány hasznos, gyakorlati ötletet, amelyek Neked is segítségedre lehetnek!

 

Javasolj olyan programot, ami eltér az elsőtől.

Ez segít érdekessé tenni a közösen eltöltött időt és új témákat ad a beszélgetéshez. Ha az első alkalommal csak kávéztatok, miért ne mehetnétek el sétálni vagy túrázni a második alkalommal? Ha az első alkalommal vacsoráztatok, milyen lenne egy mozizás?

Flörtölj egy kicsit többet.

Ha jól érzitek magatokat a második randin, nyugodtan lazíts kicsit és légy közvetlenebb. Ha eddig visszafogott voltál, most ne félj megdicsérni vagy megérinteni őt, és játékosabbra venni a figurát.

Legyél magabiztos.

Ha a második randira mész, az azt jelenti, hogy az elsőn valamit jól csináltál. Bízz benne, hogy a partnered azért kért egy második találkozót, mert több időt akar veled tölteni és elmélyíteni a kapcsolatotokat.

De ne bízd el magad.

Csak azért, mert már a második randin vagytok, az még nem jelenti azt, hogy túlságosan nyeregben érezheted magad, és megtehetsz bármit. Tartsd tiszteletben a másik határait.

Mutasd meg, hogy jó hallgatóság vagy.

Mutasd meg neki, hogy figyeltél az első randi során elmondott részletekre. Kérdezd meg, hogy sikerült-e a fontos munkaértekezlete vagy milyen az új autója. Ez egy apró gesztus, amely sokat jelenthet számára.

Tegyél fel új kérdéseket.

Biztosan vannak még olyan "ismerkedős" kérdések, amelyek az első randin nem hangzottak el. A második találkozás során lehetőséged nyílik ezeket is feltenni. Hol laknak a szülei? Vannak testvérei? Mi a kedvenc része a munkájában? Ne interjúztasd, de mégis látszódjon, hogy komolyan érdeklődsz iránta.

Eljött az első csók ideje.

Ha úgy érzed, hogy mindketten élvezitek a közösen töltött időt, akkor miért ne próbáhatnál meg még közelebb kerülni hozzá?

Öltözz elegánsan.

Mit vegyél fel a második randira? Ez talán még fontosabb, mint az elsőn. Persze, nagyban függ a randi helyszínétől és körülményeitől, de az a lényeg, hogy legyél elegáns. Próbálj ki egy kicsit csinosabb szettet, mint az első alkalommal.

Ne beszélj az előző kapcsolataidról.

Lehet, hogy már kényelmesebben érzed magad a társaságában, mert jobban megismerkedtetek, de még ne menj bele a korábbi kapcsolataitok részleteibe. A második randi még korai ehhez.

Viccelődj.

De csak, ha találsz rá alkalmat. A humor fontos szerepet játszik a fizikai és érzelmi vonzalomban, és sokat segíthet egy kötelék megerősítésében.

Légy nyitottabb arról, hogy kit keresel.

Az első randin nem mindig könnyű kideríteni, hogy a másik fél mit keres egy kapcsolatban - lehet, hogy csak egy laza kalandra vágyik, vagy valami komolyabbra. A második randin azonban már nyugodtan elkezdhetsz ilyen témákról beszélni, és nyitottabb lehetsz a terveid kapcsán. Mondd el neki, hogy egy valódi kapcsolatra vágysz, és hosszú távú terveid vannak. Vagy ha inkább laza kapcsolatra vágysz, legyél őszinte ezzel kapcsolatban az elejétől fogva. A kommunikáció kulcsfontosságú két ember közös életében.

Javasolj következő találkozót.

Ha szívesen találkoznál vele újra, akkor már most vesd fel az ötletet. Nincs szükség taktikázásra, két napos várakozásra, és semmi egyéb régen sem működő praktikára. Az őszinteség mindig nyerő.

Ez is érdekelhet! - Hogyan veszíted el az esélyt egy második randira? 5 tipp férfiaknak

Sokféle tanácsot olvashatsz a randizásról, és ismerkedésről. De a legfontosabb, amit magaddal vihetsz, az az, hogy lazulj el, szórakozz, és légy önmagad. Koncentrálj arra, hogy élvezd a közös időt, és higgy benne, hogy jó úton jársz egy értékes, tartós kapcsolat felé!