Kustánczi Lia és férje külföldön fognak karácsonyozni
2022-12-16  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Kustánczi Lia az ősz végefelé a Fókuszban jelentette be, hogy babát vár. Lia évek óta várta a megfelelő férfit és időpontot, s a jelek szerint mindkettő megérkezett. Nemrég egyébként részese volt A Konyhafőnök VIP legújabb évadának is.

A 39 éves kismama, aki az első gyermekét várja, a Blikknek elárulta, hogy azok a rosszullétek, amelyek a legtöbb terhességnél megjelennek, már nem gyötrik.

– Nagyon jól érzem magam, szerencsére a rosszullétek elmúltak. Alapvetően energikus vagyok, de azért szoktam nagyokat is aludni – mondta Lia.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy civil szerelmével, aki kerüli a nyilvános szerepléseket, kisfiút várnak, akinek a nevét azonban még titkolják.

– Már kiválasztottuk a kisfiunk nevét az apukájával, de még nem szeretnénk elárulni – mondja Lia, aki azt is elárulta, mire ügyel:

– Alapvetően figyelek a táplálkozámosra, de nem vonok meg magamtól semmit. Mértékkel eszem mindent, és nagyokat sétálok. Más sport most nem esik jól, s figyelek arra, amit a testem jelez – mesélte.

Az is kiderült, hogy az ünnepeket külföldön töltik:

– A szerelmemmel Thaiföldre utaztunk, hogy a baba születése előtt még legyünk csak kettesben és pihenjünk egy nagyot. Ez életem legboldogabb időszaka, nagyon régóta vágytam már arra, hogy édesanya legyek, a párom személyében pedig megtaláltam a tökéletes társat. Thaiföld varázslatos hely, nagyon jó energiája van, teljesen feltölti az embert. Januárban jövünk majd haza – mondta.

Az utazást persze, gondos tervezés előzte meg a baba miatt, Liáék semmit nem bíztak a véletlenre:

– Egyeztettem az orvosommal, aki nyugodt szívvel elengedett. Szerencsére nem vagyok veszélyeztetett terhes, nincs semmi egészségügyi problémám. Thaiföldön pedig vannak kiváló magánkórházak, ha bármi gond adódna. Nagyon vigyázok magamra, rengeteget pihenek, és csupa olyan ételt eszem és olyan helyeken, amitől nem lehet bajunk.

A várandós Lia igazán dögös fotókat is csináltatott magáról.

– Azt gondolom, fontos, hogy egy nő várandósan is csinosnak érezze magát. Nem kell mindennap görcsösen erre törekedni, de egy-egy alkalommal jó érzés így látni magamat. Nem estem túlzásba, bár talán egy picit bevállalósabb fotók lettek, de szerintem ízlésesek és szépek.

Liától, aki lassan egy éve nem éjszakázik dj-ként, a Blikk most azt is megtudta, mi a terve a jövőre nézve:

– Egy barátnőmmel már évek óta van egy minőségi póthajakat áruló szalonunk, abban mindenképp továbbra is aktív leszek. Álmom, hogy a szülővárosomban, Szigligeten legyen egy kis panziónk. Ennek a megvalósítását szeretném majd elkezdeni.