Kulcsár Edina aggódik a terhessége miatt
Kulcsár Edina a követői véleményét kérte ki arról, vajon nem túlságosan nagy-e a pocakja 21 hetes terhesen.
Az egykori szépségkirálynő és kedvese, G.w.M február végén jelentették be, hogy a második közös gyermeküket várják. Azt már tudni lehet, hogy a gyönyörű modell egy kisfiút hord a szíve alatt, és már az is kiderült, hogy születendő babájuknak mindenképpen valamilyen különleges nevet szeretnének adni, de azt a közönségnek majd csak akkor árulják el, amikor a kicsi már megszületett.
A sztárpár az utóbbi időben csak úgy sugárzik a boldogságtól, ám most úgy tűnik, a leendő négygyermekes édesanya egy kicsit elbizonytalanodott. Bár a várandóssága ideje alatt az edzésekkel sem hagyott fel, a Bors mégis kiszúrta, hogy rengeteg kritika éri őt a terhespocakja miatt, mivel sokan úgy vélik, Edinának az meglehetősen nagy lett ahhoz képest, hogy még csak a terhessége felénél jár. Az érkező kommentek után a modell úgy döntött, megkérdezi a követőitől, mit is gondolnak erről.
Egy kicsit nem nagy ez a pocak?
– tette fel a kérdést Kulcsár Edina a 24 óráig elérhető Instagram-történetében, ahol indított egy szavazást is azzal kapcsolatban, hogy teljesen normális-e, netán valóban túl nagy a pocakja 21 hetes terhesen.