Kucsera Gáborék újra boldogok
2024-05-31  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Nem csak a káposzta jó felmelegítve; ezt bizonyítja Tápai Szabina és Kucsera Gábor, akik a válás szélén állva mentették meg a kapcsolatukat. A pár néhány hónappal ezelőtt békült ki, ám ezt sokáig titkolta, mert nem nyilvánosan akarta megélni az újrakezdés örömét.

Most viszont már örömmel kürtölik világgá a szerelmüket, a világbajnoki címmel büszkélkedő egykori kajakos, Kucsera meg is osztotta a békülésük óta készült első közös fotót, amit a háttérből ítélve egy esküvőn készítettek.

„A családom” – írta az egykori olimpikon a képhez, amin látszik, hogy mindkettőjük sugárzik a boldogságtól.

A házasok a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban mondták el nemrégiben, hogy bár többször úgy döntöttek, elválnak, de valamiért sosem jutottak el ahhoz, hogy cselekedjenek is.

– Mindig megírtuk a papírokat, de sosem tudtuk beadni. Soha nem tudtuk rászánni magunkat. Könnyű vagdalkozni és egymás fejéhez vágni mindent, de amikor tényleg odakerül a dolog, megremeg a kéz, pedig már teljesen másban voltunk mind a ketten, elmentünk egymás mellett. A mi kapcsolatunkra mindig az volt a jellemző, hogy sosem akartuk egyszerre, mindig a másik akarta épp jobban – árulta el Kucsera.