Komoly válságba került Csősz Bogi és férje kapcsolata
2022-05-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Válságba került Talu-Csősz Boglárka mesebeli házassága, ezért a Feleségek luxuskivitelben egykori sztárja és milliárdos férje úgy dönthetnek, hogy lezárják a kapcsolatot.

 

A színésznőből lett üzletasszonynak nehéz döntést kell meghoznia, hiszen 12 év házasság után mondana le az Ezeregy éjszaka meséibe illő gazdagságról és a keleti kényelemről. Az Apám beájulna című filmmel ismertté vált bombázó 24 évesen ismerkedett meg férjével, Burak Taluval egy előkelő szórakozóhelyen Isztambulban. A török milliárdos rögtön szemet vetett a barna szépségre.

– A barátnőimmel voltam, eszemben sem volt ismerkedni. Török számokat játszottak, én meg roptam rájuk a hastáncot. Bu­rak látta, hogy az egész klub engem bámul, azt hitte, török vagyok. Háromórás beszélgetés után bejelentette, én vagyok az a lány, akit feleségül venne – nyilatkozta korábban a Blikknek a színésznő, aki 2 évvel később férjhez is ment a milliárdos török építési vállalkozóhoz, aki a tenyerén hordozta és luxusutazásokra vitte. 1400 négyzetméteres, a Boszporuszra néző villájukban közel két tucat alkalmazott leste minden kívánságát.

– Egy átlagembernek ez felfoghatatlan luxus. Körülbelül húsz ember dolgozik nekünk a háznál, szakács, kertész, vannak biztonsági őrök, sofőr, satöbbi. Állandóan megyünk valahova, ha van három szabad napunk, akkor elutazunk a Maldív-szigetekre, vagy a Seychelle-szigetekre, mivel nagyon sokat vagyunk távol egymástól, ilyenkor tudunk egymásra figyelni. És nem szégyellem, a legdrágább luxuséttermekben eszünk, és igazából bármit megvehetek magamnak – nyilatkozta a Ripostnak néhány éve Bogi.

 

Az elsősorban autópályákat, utakat, gátakat építő cégeket irányító Burak Talu vagyonát már néhány évvel ezelőtt mintegy 700 milliárd forintnyi dollárra becsülték, ezzel a világ ezer legtehetősebb embere közé tartozott. Bogi korábban arról beszélt, mivel nem számítottak válásra, előre nem rögzítették, kinek mi jár a vagyonból.

– Nincs házassági szerződésünk, de ez nem garancia semmire – árulta el Boglárka a Life TV-n futó Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban, míg a Blikknek korábban arról beszélt, volt B-terve, gyémántokba és aranyba fektette pénzét.

– Odakint minden nő a vagyonának nagy részét ékszerekbe fekteti. Ha egy feleség kérhet valamit, az biztos gyémánt lesz. Nem számítanak a márkák vagy a ruhák, az az elv, hogy ami rajtam van, az az enyém, és ha olyan helyzetbe kerülök, bármikor átforgathatom készpénzre. Pár ezer dollár rögtön a zsebbe – mondta nevetve Csősz Bogi korábban a Blikknek, akinek egyébként saját vállalkozásai is vannak, a 2019-es válságig két, luxuskozmetikumokkal foglalkozó cége is volt, ám a Blikk úgy értesült, hogy ezt nem feltétlenül nézte jó szemmel a török vállalkozó, aki sokkal jobban szerette volna, ha neje a klasszikus török feleség szerepét tölti be, azaz inkább csak kísérgesse párját, ez viszont már korábban is sok konfliktust szült kettejük között.

– Látom, hogy szereti és tiszteli, hogy rengeteget dolgozok, de azt is látom a férjemen, hogy örülne annak, ha kicsit otthon ülnék, ha olyan nő lennék, aki otthon van a családdal, bár igaz, nincs gyerekünk – mondta két éve a Mokkában Bogi, aki a jelek szerint erős nőként egyre nehezebben viselte a férje által neki szánt szerepet.


Csősz Boglárka és férje egy ideje a különköltözés mellett döntött, az üzletasszony pedig most a hot! magazinnak mesélt ennek okairól és a kapcsolat jövőjének lehetőségeiről.

„A szeretet része az is, ha két ember el tudja egymást engedni. Mindig is sokat voltunk egymástól távol, és Burak hálás volt azért, amiért éveken át kettőnkért én hoztam a nagyobb áldozatokat. Az elmúlt években azonban nem csak őt, de engem is inkább az üzleti dolgaim kötöttek le, így egyre nehezebben tudtuk összehangolni a találkozásainkat. Be kellett látnunk, hogy az életem olyan szakaszába érkezett amikor újra meg kell találjuk magunkat” – mondta az üzletasszony.

A házaspár igyekszik intelligensen kezelni a mostani helyzetet, és megpróbálják szépen, lassan elengedni egymást, amennyiben erre véglegesen is szükség lesz.

„Valakit elengedni éppen olyan lassan szabad, mint ahogy megismertük. Bár még mindig a férjem az a férfi, akinek lenyűgöz az intelligenciája, a kulturáltsága, az élethez való hozzáállása, és bármikor vakon rábíznám az életem, időközben átalakultak az egymás iránt érzett érzelmeink. Sírva beszélgettünk a jövőnkről, nem könnyű döntések várnak ránk, hiszen tizennégy évnyi mély és bensőséges kapcsolat sorsáról kell döntenünk. Szerencsére Burakkal annyira szeretjük és tiszteljük egymást, hogy bárhogy döntünk, örökre megmarad a jó kapcsolat köztünk” – mondta a hot! magazinnak Csősz Bogi.

Forrás: Blikk