Király Viktor testőrt bérelt barátnője mellé
2018-11-18  /  Szerző:   /   Szerelem Király Viktor párját üzenetben fenyegették meg, ezért az énekesnek testőrt kellett felbérelnie, hogy megvédje őt.



A zenész számára már nem meglepetés, ha egy rajongó átlépi azokat a bizonyos határokat. A Ridikül adásában is erről esett szó, ahol Király Viktor is a vendégek között volt.

Az énekes elmesélte, hogy egyik rajongója a hajnali órákban látogatta meg őt a saját lakásán. Az elutasítást követően pedig bosszúból betörte autójának ablakait. Ám Viktor egy nemrégiben történt zaklatást is megemlített a műsorban, amelyről a Borsnak mesélt bővebben.

– Egy-két ember nehezen emészti meg, hogy boldogok vagyunk, ezért kitaláltak dolgokat, hogy megnehezítsék az életünket. Nemrégiben írtak Anitának, hogy nehogy eljöjjön velem egy koncertemre, mert baj lesz. Ekkor elgondolkodtunk, hogy talán jobb, ha otthon marad, de végül úgy döntöttünk, nem fogunk félelemben élni, szembenézünk bármivel, bárkivel – jelentette ki a Blikknek határozottan Viktor.



Viktor azért, hogy biztonságban tudhassa a szerelmét, felbérelte mellé egyik kick-boxos barátját, hogy akkor se legyen baj, amikor ő a színpadon van, így nem tudja megvédeni.

– Szerződésben kötöttem ki mindig is, hogy a koncertjeimen a színpad mellett, illetve az ajtónál is legyen egy-egy biztonsági őr. Ha fenyegető üzeneteket kapok, akkor pedig külön odafigyelek, hogy kettővel több biztonsági ember legyen a környéken. Anitára, ha velem tart, én vigyázok, ha pedig színpadon vagyok, a magyar kick-box bajnok barátom, aki egyben a sofőröm is – árulta el Viktor.

Azok, akik kíváncsiak a Ridikül teljes adására, itt nézhetik meg.

Forrás: Blikk