Kiderült, milyen valójában Széphalmi Juliska és volt férje kapcsolata
2023-01-29  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Sánta Lászlóval igazi nagy szerelem volt az övék, sokáig tartott a szakítás után a gyógyulás folyamata. Amit nyilván az sem segített, hogy mai napig több darabban játszanak - írja a Bors.

Hét évig alkottak egy párt, gyermekük is született. Nagy volt a szerelem és boldogság, ezért is lepett meg mindenkit válásuk híre. A kapcsolat megmentéséért mindent megtettek, de semmi nem vezetett eredményre.

"Nekem a válás kimondása előtti ősszel volt egy térdműtétem, miután egy nyári próbán lesérültem. Így egyszerre gyógyultam fizikálisan és lelkileg is, mindkettő hosszú folyamat volt. Mi akkor is minden darabban együtt voltunk, mindig egyszerre voltunk a színházban. De jött a Covid miatti bezárás, majd az operáció miatt kiestem a munkából. Talán így volt ez jó, mert az első időszakban nehezen viseltem volna, hogy állandóan találkozunk, látom…" – mesélte a Borsnak Juliska.

- Most már könnyebb, nem jelent gondot. Túl vagyok a gyász folyamatán, nehéz volt, de tovább léptem. De szerencsére hiába minden darabban, amiben benne vagyok, ő is szerepel, de nem vagyunk egyszerre színpadon, nincs kontaktunk. Sőt már tudom benne a jót is látni, praktikus, hogy itt a színházban, amikor együtt dolgozunk, könnyen meg tudjuk beszélni a gyermekünk körüli teendőket, mondjuk kivel, mikor van.