Kiderült milyen nemű lesz Berki Krisztián és Mazsi gyermeke
2021-05-14  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Berki Krisztián és felesége, Berki Renáta „Mazsi” ismét megadták a módját a dolgoknak: egy különleges parti során fedték fel érkező kisbabájuk nemét!

Mazsi a hot! magazinnak adott exkluzív interjút a külföldön már mindennapossá vált „gender reveal party”, azaz a nemfelfedő buli részleteiről.

– A járvány miatt, valamint a baba és az én védelmem érdekében úgy döntöttünk, a vendégeink három turnusban érkezzenek. Elsőként a klasszikus lufipukkasztós változatot választottuk, majd még kétszer a konfettidurrantást a pici nemének felfedésekor, vagyis azt, hogy amilyen színű konfetti hullik ki a lufiból, vagy a konfettiágyúból (kék vagy rózsaszínű), az mutatja meg, lányunk vagy fiunk lesz-e – kezdte Berki felesége a lapnak.

Bár Krisztián megesküdött volna rá, hogy a második gyermeke fiú lesz, ám az élet ezt nem így akarta. A bulin ugyanis kiderült, hogy hamarosan kétszeres lányos apuka lesz, hiszen Natasa után most a Renátával való közös gyermekük is kislány lesz. Érdekesség, hogy pár nappal ezelőtt Hódi Pamela is kislánynak adott életet, így Krisztiánnal közös lányuknak, Natasának már két lánytestvére is lesz.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Berki Renáta (@berkimazsi) által megosztott bejegyzés


– Az első gyermekem egy valóságshow közepette érkezett, és már akkor közszereplővé vált, amikor az édesanyja hasában volt. Ahogy ő, úgy a második hercegnőm sem fogja tudni eldönteni, hogy közszereplővé válik, vagy sem. De az biztos, hogy én, mint az apukájuk, a legjobbat szeretném nekik – mondta Krisztián, aki az elhangzottak alapján valószínűleg bátran mutogatja majd közösségi oldalain a csöppséget.

Forrás: Blikk