Kiderült, milyen Nagy Sanyi és Gubik Petra kapcsolata a szakítás után
2021-12-09  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Gubik Petra színésznő az idei Konyhafőnök VIP elődöntőjében távozott a versenytől. Okozott egy pár izgalmas pillanatot a nézőknek, most pedig elárulta, hogyan is főz otthon, és milyen kapcsolatot ápol egykori szerelmével.

Óriási hévvel és tanulni akarással indult neki a műsornak, azonban nem tudta egyhamar felvenni a fonalat a többiekkel. Ő volt az, aki ráadásul már az első nap első fél órájában majdnem felgyújtotta a konyhát is. Semmiképp sem kudarcnak élte meg kiesését, hiszen olyan helyzetekben próbálhatta ki magát, amelyekkel a hétköznapokban nem igazán találkozott.

Otthonába is sikerült magával vinnie a Konyhafőnök által tanultakból, már a főzésnek is másképp áll neki. Bár nagycsaládból származik, ahol főleg az adagok számítanak és nem a kinézet, a tálalással kapcsolatban is sikerült pár fortélyt ellesnie a séfektől.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Gubik Petra Hivatalos (@gubikpetra) által megosztott bejegyzés


"Nagy vágyam, hogy mézeskalács sütésig eljussak, mivel nagyon nagyon sokat dolgozom, így erre nem igazán van lehetőségem, de nagyon igyekszem rá időt szakítani." - mesélte el a karácsonyi főzéssel kapcsolatos terveit Petra az RTL Reggeliben, aki jelenleg is két bemutatóra készül. Számára a mézeskalács sütés egy amolyan ráhangolódás a karácsonyra, édesanyja receptje minden évben arat nála.

A Konyhafőnök VIP-ben egykori párjával, Nagy Sanyival kellett egymás mellett főzniük, többek között kitért arra is, ez mennyire jelentett nehézséget neki:

"A színházban is kollegák vagyunk, én nagyon szeretem a Sanyit. Hosszú évek munkája van abban, hogy két ember feldolgozzon egy valamikori közös kapcsolatot, de szerintem mi azon kevesek közé tartozunk, akiknek ez sikerült. Mai napig ha úgy van, nagyon szívesen hívjuk fel egymást, vagy kérdezzük meg hogy mi van a másikkal."- árulta el a szakítás utáni kapcsolatukról a színésznő. Sőt, néha még szakmai tanácsot is kérnek egymástól.

Az adásrészletet itt nézheted vissza:


Forrás: Blikk