Kiderült, miért vált el végül Bradtől Angelina Jolie
2021-02-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Továbbra sem enyhül a köztük lévő viszály, fia, Maddox (19) még mindig mély gyűlöletet táplál apja, Brad Pitt (57) iránt. Az Oscar-díjas hollywoodi színészről régóta úgy hírlik, teljesen elmérgesedett a viszonya egy tettlegességig fajult szóváltás miatt a legidősebb, kambodzsai születésű gyermekével, akit az exfelesége, Angelina Jolie (45) fogadott örökbe 2002-ben.

 

Ezt látszott bizonyítani az a tény is, hogy sem 2019-ben, sem pedig 2020-ban nem töltötték együtt a karácsonyt, ráadásul úgy tudni, Maddox már szóba sem hajlandó állni a filmcsillaggal, amióta az 2016-ban egy családi repülőút során agresszív volt vele: nemcsak szavakkal bántotta meg, hanem fizikailag is bántalmazta, méghozzá ittasan.

Ami eddig csak pletyka volt az apa és fia viharos kapcsolatáról, mára szinte teljesen bizonyossá vált, Pitt exneje, Angelina Jolie ugyanis tulajdonképpen megerősítette, hogy Maddox valóban mélységesen utálja a nevelőapját.

– Tekintve a körülményeket, nem tudom, hogy boldognak mondhatom-e magam. Rendkívül nehéz éveket tudhatok magam mögött, csakis arra koncentráltam, hogy meggyógyítsam a családomat, mély sebeket ejtett rajtunk a válás. Mint ahogy a jég felenged, és a vér visszatér a testembe, olyan lassan térek vissza a régi önmagamhoz. Várom, hogy az ötvenes éveimbe lépjek, addigra remélhetőleg minden rendben lesz, és Maddox is rendezi a viszonyát Braddel, egyelőre nem tartják a kapcsolatot – mondta a brit The Vogue márciusban megjelenő számában színésznő, aki hozzátette, bár mindig is sok gyerekre vágyott, mégis úgy érzi, hiányzik belőle mindaz, ami egy hétköznapi anyában megvan.

Jolie korábban úgy fogalmazott, a családja nyugalma érdekében adta be a válókeresetet két év házasság, és összesen tizenkét együtt töltött év után 2016 szeptemberében, nem sokkal Maddoxék vitáját követően. A színésznő hivatalosan 2019 áprilisa óta számít egyedülállónak, s bár a keserű gyermekelhelyezési perük Pitt-tel évek óta tart, egyelőre nem sikerült rendezniük azt. Nem tudni, melyikük kapja a hat gyermek, Maddox, Pax (17), Zahara (16), Shiloh (14), valamint az ikrek, Vivienne és Knox (12) felügyeleti jogát, a feszültség Pitték között pedig egyre csak dúl.

– Bár csak az online tárgyalásokon látja Angelinát, mégis egy foghúzással ér fel Brad számára a dolog, már várja, hogy pontot tegyenek az ügy végére – mondta a The Sun című brit napilapnak egy közeli ismerős.

Forrás: Blikk