Kiderült, ki hordja Polyák Lilláéknál a nadrágot
2020-01-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Alapvetően régi vágásúnak érzi magát, de a mai női szerephez, önállósághoz alkalmazkodnia kell Polyák Lillának.

„Nálunk, otthon nincs alá-fölé rendeltségi viszony” –mondja Gömöri András, aki megosztotta a Besttel azt is, miszerint elosztják egymás között a feladatokat és a különböző elfoglaltságaikhoz mérten vállalják a főnöki szerepet otthon.

Ám, hogy jól működhessen ez a felállás, le kellett fektetni néhány szabályt. Hagyni kell időt a gyerekek mellett is arra, hogy együtt lehessenek, így tesznek azért, hogy háromhavonta elutazhassanak kettesben valahová. Akármi is van, megbeszélik, figyelik és segítik a másik időbeosztásának koordinálását.

Egy modern férfi számára természetes, hogy időnként ő húzódik háttérbe, és biztosítja a boldog, kiegyensúlyozott otthont a párja számára.

Elmondta, hogy Lilla anyukája mindig ott van, ha szükség van rá. Valamint, hogy fontos tudniuk kezelni a feszült helyzeteket, nem generálni a problémát, ha valami nem a tervek szerint alakul. Azonnal kiadják magukból az ilyesmit, nem fojtják el magukban.

„Mi Lillával így élünk, és ez a rendszer jól működik. Mellettem lehet önálló, 21. századi asszony is, de ha úgy érzi, szüksége van egy határozott férfira, aki mellett elgyengülhet, akkor ezt is biztosítom számár” – mondta.

A mi kis falunkban alakított féltékeny karaktere tehát tényleg csak egy szerep, hiszen a magánélete a kölcsönös megértésen és bizalmon alapul.

Forrás: Blikk