Joshi Bharat visszavonultan él szakítása óta
2022-09-23  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Joshi Bharat mögött nagyon nehéz időszak áll. Tavaly vált el a feleségétől, akivel harmincegy év után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. A műsorvezető azóta már egy újabb szakításon is túl van, sőt, szeretett otthonát is el kellett hagynia.

Joshi Bharat idén áprilisban szakított Mészáros Lőrinc volt nejével, Kelemen Beatrixszal, mert bár az ismerőseik azt hitték, megértő társra leltek egymásban, a szerelem hamar véget ért.

"Mindketten keresték az útjukat, válaszokat a hogyan továbbal kapcsolatos kérdésekre. Sok volt a közös téma, rengeteget beszélgettek, és mind a ketten örültek, hogy lett egy jóbarátjuk, akivel megoszthatják a gondolataikat"– mondta a Blikknek korábban egy informátor.

Joshi Bharat most először szólalt meg a szakítás után, és a Best magazinnak bevallotta, hogy szerinte sok idő és erő kell ahhoz, hogy az ember feldolgozza a veszteségeket.

"Hindu hitünk szerint, ha valakit szeretsz, akkor elengeded. Sokféle veszteség létezik, mindegyiket meg kell gyászolni, de a gyász nem azt jelenti, hogy elkezdem sajnálni magam. A gyász konstruktív folyamat, ez az az időszak, amikor a dolgok a helyükre kerülhetnek."

Joshi arról is elmélkedett, hogy mi játszódik le a lelkében a sorozatos veszteségek után.

„A válásom, majd a szakításom után sokan kerestek, hogy adjak interjút. Nem adtam, mert sem akkor, sem most nem jött még el ennek az ideje. Visszavonultan élek, és azon gondolkodom, illetve meditálok, vajon a történtekkel mit üzen nekem az élet. Mit akar tőlem? Mi a feladatom? Mit kínál a jövő? Kíváncsian várom. Aki hisz a reinkarnációban, az nem hetven-nyolcvan évben gondolkodik, az nem kapkod, hogy most valami nem sikerült, jaj, mi lesz velem. Én ráérek, mert tudom, van holnap, van tíz, húsz, negyven, száz évem is, hogy folytathassam az életem. Tehát most várok, és majd jönni fog, aminek jönnie kell.”

Joshi Bharat visszavonulása azt is jelenti, hogy a gödöllői, medencés házból elköltözött, miután szerelmes lett Beatrixba, most pedig, a szakítás után, egy nyolcadik emeleti panellakásban él, ahová csak nagyon kevés embert enged be. Úgy érzi, szüksége van egy helyre, ahol nem kell reflektorfényben lennie.

„Ha akarom, ha nem, évtizedek óta reflektorfényben élek, szeretnék valamit érintetlenül hagyni az életemből, ami csak az enyém, ami nem tartozik senkire. Ez az otthonom.”