Ismét babát vár a Kincsem sztárja
2021-09-21  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Ismét babát vár Petrik Andrea - tudta meg a Blikk. A színésznő tavaly áprilisban adott életet első gyermekének, most pedig ismét kisfiút hord a szíve alatt, akit decemberre várnak. A Kincsem című filmmel ismertté vált színésznő korábban elmondta, hogy szeretett volna 35 éves kora előtt édesanya lenni, s bár végül az élet nem így alakította sorsát, már nem bánja, hogy nem a húszas éveiben alakított családot.

- Igen, valóban igaz, hogy babát várok - mondta a Blikknek a színésznő, aki férjével, Pallag Márton színésszel izgatottan várják a baba érkezését.

- A párommal tudtuk, hogy szeretnénk majd Benedeknek kistestvért, és abban is biztosak voltunk, hogy nem akarjuk, hogy nagy korkülönbség legyen a gyerekek közt, de mi is meglepődtünk, hogy ilyen hamar jött a pici. Tervezett baba volt, de közben mégsem. Így hozta az élet, és nagyon örülünk neki.

A vizsgálatok során kiderült, hogy Andreának ismét fia lesz.

- Igazából mindegy is a neme, a fontos az, hogy egészséges legyen. A két fiú között húsz hónap különbség lesz, aminek örülök, mert így barátok lehetnek, tudnak majd együtt játszani, és azonos időben élik meg életük fontos pillanatait, így támogatni is tudják majd egymást - folytatta.

- Az már más kérdés, hogy Benedek épphogy akkora lett, hogy nyugodtak az éjszakák, most kezdődhet megint elölről a nem alvós időszak, nem lesz egyszerű két pici gyerekkel. Három év alatt két gyerek nem kis kihívás, de élvezem azt az időszakot, az élet abszolút kárpótolt azért, hogy nem tíz éve születtek gyerekeim.

 

Andrea a második várandósságát könnyebben viseli, mint az elsőt, elmondása szerint már sokkal lazább, nem parázik annyit, mint Benedeknél.

- Már van rutinom, plusz nincs is időm idegeskedni, mert közben itt van körülöttem egy pici gyerek, aki teljesen leköt. Decemberre vagyok kiírva, és már mindannyian nagyon várjuk, hogy megérkezzen a fiunk. Benedeknek is elmondtuk, hogy jön a kistesó, bár nem tudom mennyit ért meg belőle.

Októberben mutatják be a Vígszínházban a Bella Figura című darabot, amelynek Andrea az egyik főszereplője, ám a nézők már nem láthatják őt a színpadon.

- Mivel a premieren én már nyolc hónapos terhes leszek így nem vállaltam. Nagyon szerettem a próbafolyamatot, de a szerepet Radnay Csilla tehetséges kolléganőm veszi át tőlem - mondta a színésznő.

Forrás: Blikk