Ismerd meg az őszi sminkpaletta kötelező elemeit
2020-09-01  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

Minden szezonnak megvannak a maga trendjei, nincs ez másképp a smink esetén sem. Ha ezen a területen is szereted követni a divatot, akkor ez a cikk Neked szól, hiszen felsorakoztatjuk benne 2020 őszének legnagyobb trendjeit.

1 – Füstös kék szemek

A füstös szem minden évben nagy népszerűségnek örvend. Azonban idén ősszel ne feketét használjunk ennek elkészítéséhez, hanem egy szép kék árnyalatot, amivel nagyon különleges hatást érhetünk el.

2 – Fehér szemceruza

A fekete tusvonalat leváltja a fehér, ami első hallásra furcsának tűnhet, pedig ahogy a képen is látszik, rendkívül jól mutat. Azonban nem csak azért érdemes kipróbálnunk a fehér szemceruzát, mert trendi, hanem azért is, mert sokkal nagyobbnak fognak tűnni tőle szemeink.


3 – Nude ajkak

A nude színű ruhák és cipők már évek óta hódítanak, ősszel pedig a sminkünkben – pontosabban a rúzsoknál – is visszaköszön ez az árnyalat. A nude színű rúzs olyan, mint a kényelmes fehér póló, amelyikből ha megtaláljuk a számunkra megfelelő árnyalatot, akkor többé nem akarunk mást viselni. A nude ajkak mindig jól mutatnak akár a munkában, akár egy buliban.

4 – Narancssárga szemceruza

Ezt a trendet látva először nekünk is elkerekedtek a szemeink, hiszen a narancssárga valóban egy nem megszokott szemceruza szín. Ennek ellenére adjunk neki egy esélyt, hiszen káprázatos lesz tőle a tekintetünk.

 

5 – Sötét színű rúzs

Ősszel ne féljünk a vadabb sminktől! Próbáljunk ki egy sötét színű, akár fekete rúzst, amivel biztosan kitűnünk a tömegből. Arra azonban figyeljünk, hogy a matt helyett inkább egy fényes darabot válasszunk, ami mélységet ad az ajkainknak.

6 – Pink szemhéjpúder

Csak azért, mert ősszel hűvösebb és komorabb az idő, még nem kell lemondanunk az intenzív színekről! A 2020-as ősz az erős árnyalatokról szól, épp ezért ne fogjuk vissza magunkat, és bátran fessük ki a szemünket egy erős pink színű szemhéjfestékkel. A végeredmény egyszerűen gyönyörű!

 

7 – Fényes ajkak

Idén ősszel felejtsük el a matt rúzsokat, hiszen 2020-ban menő a csillogás. Ha jót akarsz magadnak, akkor már most indulj útnak, és keresd meg a tökéletes fényes rúzst vagy szájfényt, így nem az utolsó pillanatban kell kapkodnod.

 

8 – Kétszínű szemsmink

Miért csak egy színűre fessük ki a szemünket, ha kettőt is használhatunk? Ősszel nyugodtan válasszunk két színt: az egyiket kenjük a szemhéjunkra, a másikat a szemünk alá.

 

9 – Narancssárga csillogó szemsmink

Ennél a sminknél minden megtalálható, ami 2020 őszén trend lesz: az intenzív szín és a fényesség. Az ilyen típusú szemsmink ugyanolyan szexi, mint például a füstös, azonban csak fele annyi időre van szükségünk az elkészítéséhez.

 

10 – Klasszikus vörös ajkak

A vörös rúzs sosem megy ki a divatból, így érthető módon idén ősszel is bátran festhetjük ilyen színűre az ajkainkat. A klasszikus vörös rúzs esetén azonban egy matt hatásút válasszunk a fényessel szemben.

Forrás: Activebeauty