Ilyen ritkán van! A magyar modell különleges szerelmi története.
2018-05-22  /  Szerző:   /   Randi Az eljegyzés után most már az esküvőre készül Weisz Fanni és Hajmásy Péter. Sok helyen beszéltek már az életükről, azt azonban eddig még csak nagyon kevesen tudják, hogyan is jöttek össze. Kettős interjúban mesélték el szerelmük kezdetét és a bizonytalan első lépéseket.



Egy modell divatbemutatón vettem részt, és akkor jött a királykisasszony, ő volt a sztárvendég, és kérdeztem a többieket, ki ez a lány – mesélte a műsorban Fanni vőlegénye. – Mondták, hogy ő Weisz Fanni. Hülyének néztek, hogy nem tudtam ki az, mondták ő a Weisz Fanni. Azt is elárulták, hogy nem hall - meséli Péter, aki azt hitte, hogy csak szívatják a modellek. - Odamentem hozzá, és köszöntem, hogy hello! Ő meg nézett ugyanúgy a másik irányba. Elmentem megint mögötte, hogy hello, megint semmi. Teszteltem, hogy tényleg igaz-e, amit a modellek mondtak. Fanni így folytatta történetet: Aztán bejelölt Facebookon, majd három hónapig nem írt. Pedig örültem, hogy bejelölt, mert tetszett!



Péter egy kosárlabdacsapatban játszott, és a csapattársai kétkedtek a hódításról. Mikor Péter végre összeszedte magát, hogy írjon Fanninak a csapattársat azt hitték a gyönyörű modell-lány nem fog visszaírni neki. Szerencsére tévedtek, pedig Péter saját bevallása szerint elég szánalmasan indította el a beszélgetést, és csak annyit írt Fanninak, hogy szépnek tartja, mire annyi választ kapott: "Köszi!"


Forrás: Blikk.hu