Így jött össze Görög Zita és Laczkó Zsolt
Görög Zita és Laczkó Zsolt kapcsolata immár több mint kilenc éve tart, történetük pedig egészen különleges módon kezdődött. A pár ugyanis egy kávézóban találkozott, ahol a vendéglátóhely tulajdonosának is fontos szerepe volt abban, hogy végül egymásra találjanak.
A megismerkedésük nem mindennapi történetét Görög Zita és párja Csisztu Zsuzsának mesélték el.
– Egy kávézóban ismerkedtünk meg a Római-parton. Zsolti akkor éppen sérült volt, én pedig oda jártam dolgozni, mert ha otthon kezdek el e-mailekre válaszolni, akkor közben berakom a mosást, elindítom a mosogatógépet, és soha nem kezdek el dolgozni. Úgyhogy lejártam oda, és Zsolti is. Ott a tulajdonosnő mondta, hogy egyre többet jár ez a srác, és szerinte miattam. Nézte a kamerát, hogy mikor van ott Zsolti, és szólt nekem, hogy most itt van. Olyankor én is szépen belibbentem, és az ötödik-hatodik alkalommal Zsolti meghívott egy kávéra – mosolygott Görög Zita, akinek szavaira Laczkó Zsolt is reagált. Az egykori sportolónak ugyanis hamar feltűnt, hogy a számtalan „véletlen” találkozásuk mögött valami több lehet.
– Vicces volt, mert mások nem voltak a kávézóban. Az első-második alkalommal még azt mondtam, hogy oké, de a harmadiknál már nem tűnt véletlennek – nevetett Laczkó Zsolt.
