Így dekoráljunk környezettudatosan!
2019-12-18  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

Szerencsére életünk minden területén egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a környezettudatosságra, és ez alól a karácsony sem jelent kivételt. Idén próbáljunk meg úgy ünnepi hangulatot teremteni az otthonunkban, hogy az ne csak szép, “zöld” is legyen.

Alternatív karácsonyfa

Manapság egyre több embernek fordul meg a fejében, hogy mellőzze a vágott fenyő vásárlását, azonban nem igazán tudják, hogy mit válasszanak helyette. Az első alternatíva a műfenyő szokott lenni, de annak a megvásárlásával többet ártunk, mint segítünk, hiszen alapanyag rendkívül lassan bomlik le, így miután megunjuk, még nagyon sokáig szennyezi a környezetet. A másik megoldás a cserepes fa, amit az ünnepek után akár ki is ültethetünk a kertünkbe, így ez már valóban egy környezettudatos megoldás. De mi van, ha idén még tovább gondoljuk ezt a kérdéskört, és teljesen elrugaszkodunk a megszokottól? Próbáljuk ki például az alternatív karácsonyfát, amit bármiből elkészíthetünk, csak a kreativitásunk szabhat neki határt. Ragasszuk például a falra egy az évekkel ezelőtt megvásárolt izzósort fenyőfa alakzatban, a díszeket pedig rögzítsük az “ágaira”. Így nem kell új fát vennünk, viszont fel tudjuk használni imádott díszeinket.

 

Gyertyamaradék

Sokak számára nincs karácsony gyertya nélkül, ami érthető, hiszen az adventi koszorú sem az igazi nélküle. De vásárolnunk nem muszáj, az újrahasznosítás abszolút járható út. A tavalyi gyertya maradékokat olvasszuk meg, és készítsünk belőlük újakat. Így nem csak megmentjük azokat a kidobástól, de még el is dicsekedhetünk a barátainknak és rokonainknak egyedi, saját készítésű díszeinkkel.

 

Gyertya helyett

Ha a gyertyákat csak az illatuk miatt szeretjük, akkor idén mondjunk le az újabbak vásárlásáról és inkább illatosítsunk más módon – például narancshéjjal. Ehhez mindössze meg kell pucolnunk néhány narancsot, a héjat pedig tegyük egy karácsonyi tálkában a radiátorra. A héjból akár ki is szaggathatunk különböző formákat, így nem csak illatos, de szép is lesz ez a dekoráció.

 

Csomagolópapír helyett

Nincs is annál nagyobb pazarlás, mint amikor megveszünk több méter csomagolópapírt, amivel becsomagoljuk az ajándékokat, majd kibontás után azonnal a szemetesbe hajítjuk. Ez nem csak pénzkidobás, de még a környezetünket is szennyezzük vele. Épp ezért idén ne vegyünk csilli-villi papírt, inkább használjuk el az otthonunkban található újságpapírt. De az is remek alternatíva lehet, ha szövetmaradékokat használunk fel erre a célra, vagy például egy szép kendőt. Csak a képzeleted és a kézügyességet szabhat határt.

 

Dekorálás természetes anyagokkal

A különböző ünnepi dekorációs elemek elengedhetetlen részei az ünnepi időszaknak, azonban ahelyett, hogy megvesszük ezeket, mi magunk is elkészíthetjük. Ehhez pedig a legtöbb “hozzávalót” akár az erdőben, a kertben vagy a konyhában is megtaláljuk. Szedjünk fenyőágakat, díszítsük szárított naranccsal, tobozokkal, szegfűszeggel, fahéjjal, fagyönggyel, dióval… Üljünk le közösen a családdal vagy a barátokkal, és alkossunk egy jót, majd az elkészült díszekkel dekoráljuk ki a házat. Az eredmény nem csak szép, de környezetbarát is lesz.


Forrás: Activebeauty