Így alakítsd át a szépségrutinod a harmadik x után
2021-11-19  /  Szerző:   /   Egyéb, Rúzs

1. szabály – Napvédelem márciustól szeptemberig

A 30-as éveiben a legtöbb nőnek még szép feszes a bőre, annak ellenére, hogy már sokkal lassabb a sejtosztódás. Ez azonban már kevésbé igaz azokra, akik imádják a napot, ugyanis az UVA-sugarak felelnek a bőröregedésért. Ezek a mélyebb bőrrétegekbe is bejutnak, ahol megtámadják a kollagént és az elasztikus szálakat. Ez természetesen hatványozottan igaz abban az esetben, ha a napozás során elmarad a napvédelem. Ezért olyan fontos, hogy mindig használj fényvédőkrémet, főleg márciustól szeptemberig.

 

2. szabály – Szérum használata

A szérumok használata már rég nem csak az idősebb hölgyek feladata, már akár a 20-as éveidtől bátran beépítheted ezeket a szépségrutinodba. Amennyiben a bőröregedés megelőzése a cél, akkor ezeket mindenféleképpen kezd el alkalmazni, hiszen így akár el is tüntetheted a bőrszárazság következtében kialakuló és a mimikai ráncokat.

3. szabály – Szemkörnyéki krém használata

A harmadik x után a szemed körüli bőr elveszíti rugalmasságát, aminek következtében megjelennek apró mimikai ráncok. Azon túl, hogy véded a bőrödet a nap káros sugaraitól és a környezeti behatásoktól, a bőrszárazság ellen is tenned kell valamit. Erre a célra érdemes valamilyen anti-aging terméket választanod magadnak. A gazdag krémeket még azonban mellőzd, ugyanis azok irritálhatják a bőrödet. Ebben az életkorban a hialuronsav rendkívül fontos, hiszen a bőrben ez felel a nedvesség elraktározásáért.

 

4. szabály – Bőrtisztítás

A 30-as éveidben sem hanyagolhatod el a bőrtisztítást, hiszen ekkor is pattanásos lehet a bőröd. Meglepő, hogy ez még azokra is igaz, akik eddig sosem küzdöttek pattanásokkal. A tudósok úgy vélik, hogy ennek hátterében genetikai tényezők, a stressz és a hormonváltozás áll. Ezek ellen pedig úgy tudsz a legegyszerűbben tenni, ha továbbra is odafigyelsz a helyes bőrtisztításra. Számos olyan termék kapható, melyek kifejezetten ilyen felnőtt pattanásokra vannak kifejlesztve. Ezek sok esetben bőröregedésgátló és gyulladáscsökkentő anyagokat is tartalmaznak.

5. szabály – Reggeli hidratálás fontossága

Elaludtál? Kevés időd van a reggeli készülődésre? Ilyen esetekben sem feledkezhetsz meg a sminkelés előtti teendőkről, ugyanis a bőrödnek szüksége van egy nagy adag nedvességre. A tápláló nappali krém használatára tehát mindig szánj időt, majd arra felviheted az alapozót. Aki még többet szeretne tenni bőre ápolása érdekében, az használhat olyan speciális szérumot, amelyben színjavító és fényvisszaverő pigmentek találhatóak. Ezek felvitelét követően pedig a szokásos módon folytathatod a sminkelést.

Forrás: Activebeauty