Horváth Grétát eljegyezték
Horváth Gréta januárban jelentette be, hogy férje, Meggyes Dávid úgy döntött, kilép az életéből. Azóta pedig egy teljesen más életet él és még a szerelem is rátalált.
A Reggeli műsorában Gréta arról is beszámolt, hogy már majdnem egy éve szénhidrátmentesen táplálkozik, ennek köszönhetően pedig bombaformában van. Közben karrierje is szárnyal a közösségi médiában, emellett egy kis vendégháza is van. Jelenleg pedig fodrásznak tanul, elmondása szerint szeret több lábon állni.
Ám a műsorban a magánélete is szóba került, habár párját nem mutatja a közösségi médiában nem tagadta le, hogy szerelme megkérte a kezét.
- Nyilván letagadni nem fogok semmit, van gyűrű az ujjamon, nagyon boldogok vagyunk, de a magánéletemet azt teljesen mértékben szeretném védeni - vallotta be Gréta.
Nyáron azonban már felröppent a pletyka, miszerint Horváth Gréta kezét megkérhették. Szerelmével ugyanis Egyiptomban járt, és az egyik, 24 órán át elérhető Instagram-történetében egy titokzatos gyűrű is feltűnt.