Honnan tudhatod, hogy a párkapcsolatod megfeneklett?
2022-11-10  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Egy párkapcsolatban egymást követik az érzelmi csúcsok és hullámvölgyek. Ebben az állandó zűrzavarban néha érezheted elveszettnek magad, amikor fogalmad sincs, hogy merre is tart a kapcsolat, jó vagy rossz irányba, hiszen folyamatosan változnak a körülményeitek, az életetek, a céljaitok, és ugyanígy az egymáshoz fűződő viszonyotok is.

Ha úgy érzed, hogy a Te kapcsolatod is válságba került, akkor két dolgot tehetsz: vagy bevállalsz egy radikálisabb változást, vagy befejezed az egészet ezen a ponton. Persze a valóság sosem ennyire egyszerű, semmi nem fekete és fehér, és természetesen mindig a remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokás. Csak Te tudhatod igazán, hogy megéri-e egy kapcsolatért küzdeni, és milyen áron. Ezt a döntést Neked kell meghoznod.

De már előtte fontos, hogy idejében felismerd, ha baj van, ebben segíthetnek az alábbi jelzések.

Biztos jelek, hogy jobb lenne elengedni

Ha már csak akkor beszéltek egymással, amikor nagyon muszáj – hétköznapi rutindolgokról, felszínes udvariaskodással, komolyabb vitákhoz már egyikőtöknek sincs kedve, és valószínűleg hónapok óta egyikőtök száját sem hagyta el, még egy „Szeretlek” sem.

Ha már nem szerveztek közös programokat – nem jártok szórakozni, eszetekbe sem jut egy közös hétvége gondolata sem, sőt már TV-t sem néztek együtt. Inkább elveszettnek érzed magad, egyedül és magányosan, hiányolod a régi szép napokat, és azon merengsz, hogy milyen jó lenne valahogy visszamenni a kezdetekhez.

Ha már semmi fizikai intimitás nincs köztetek – se egy érintés, se egy csók, mint két idegen éltek egymás mellett, és egyre inkább beférkőzik a fejedbe a gyanú, hogy esetleg egy harmadik fél is felbukkant. De még, ha tévedsz is, amint a bizalom megrendül két ember között, az gyakran a kapcsolat halálát is előrevetíti.

Ha a partnered egyáltalán nem nyitott a változtatásra – főként egy nárcisztikus vagy önző személyiség soha senki kedvéért nem fog engedni az általa jónak gondolt viselkedéséből és életéből, holott a változáshoz mindig két ember elhatározása és elkötelezettsége kell.

Ez is érdekelhet! - Hogyan lépj tovább egy szakítás után, amikor összedőlni látszik az életed?

Merre tovább?

Amikor már mindent megpróbáltál, és mégsem látszik még csak szikrája sem annak, hogy bármi is változna, és már képtelenek vagytok tiszta szívvel egymás szemébe belenézni, akkor nincs más út, mint a szakítás.

Amikor már minden próbálkozás egy újabb konfliktushoz vezet, és a befejezéssel fenyegetitek egymást, akkor csak a köztetek lévő szakadék fog egyre nagyobbra növekedni. Ez az a pont, amikor már muszáj szembenéznetek a realitással, és kimondani a végét.