Ezért válunk meg nehezen a tárgyainktól
Tele van a szekrény olyan ruhákkal, amelyeket már évek óta nem hordunk, mégsem tudjuk kidobni őket? A tárgyakhoz való erős ragaszkodás mögött nem feltétlenül hanyagság vagy rendetlenség áll. Gyerekkori tapasztalataink, a családunk tárgyakhoz fűződő viszonya és az, hogy mennyire éreztük sajátunknak a holmijainkat, felnőttként is befolyásolhatja, mennyire könnyen válunk meg tőlük.
Szinte minden háztartásban akadnak olyan tárgyak, amelyekre már nincs igazán szükség. Egy rég nem hordott pulóver, egy fiók mélyére száműzött használati tárgy vagy éppen valami, amiről pontosan tudjuk, hogy valószínűleg soha többé nem vesszük elő. Amikor azonban elérkezik a selejtezés pillanata, mégis megszólal bennünk egy hang: ezt azért még nem kellene kidobni.
Ennek hátterében nem minden esetben egyszerű gyűjtögetés áll. A tárgyakhoz fűződő kapcsolatunk kialakulásában ugyanis azoknak a tapasztalatoknak is szerepük lehet, amelyeket már egészen fiatalon szereztünk.
Sokat számíthat, milyen tárgyak vettek körül gyerekként
Különösen ismerős lehet a helyzet azoknak, akik fiatalabb testvérként rendszeresen megörökölték bátyjuk vagy nővérük ruháit és egyéb holmijait. Egy már viselt kabát, cipő vagy hátizsák teljesen természetes része lehetett a mindennapoknak.
Ezzel együtt egy fontos szemlélet is rögzülhetett: ami még használható, azt nem dobjuk ki. Nem feltétlenül jár új tárgy csak azért, mert a régi már kopott vagy nem tökéletes. A holmiknak értékük van, ezért addig használjuk és őrizzük őket, ameddig csak lehet.
Ez a gyerekként megtanult hozzáállás felnőttként is velünk maradhat. Egy tárgy kidobása ilyenkor nem egyszerűen rendrakási döntésnek tűnik, hanem akár pazarlásként is megélhetjük.
Nem mindig mi dönthettük el, mihez ragaszkodunk
Gyerekként általában nem mi határozzuk meg, milyen ruhát kapunk, mikor cseréljük le a használati tárgyainkat vagy mi kerülhet a kukába. Ezekről jellemzően a szülők döntenek.
Ha valaki olyan környezetben nőtt fel, ahol minden használható tárgyat hosszú ideig megőriztek, könnyen természetessé válhat számára, hogy a kidobás csak a legvégső lehetőség. Felnőttként pedig már hiába van teljes döntési szabadsága, a régi beidegződések tovább működhetnek.
A tárgy ilyenkor jóval többet jelenthet annál, mint amire eredetileg használjuk. Biztonságot, emlékeket vagy éppen azt az érzést hordozhatja, hogy egyszer még szükségünk lehet rá.
A „jó lesz még valamire” gondolat könnyen csapdává válhat
A selejtezés egyik legnagyobb akadálya sokszor nem az, hogy valóban használjuk az adott holmit, hanem az elképzelés, hogy a jövőben még szükség lehet rá. Egy ruhadarabot azért őrzünk, mert talán egyszer újra felvesszük, egy régi eszközt pedig azért, mert hátha egyszer még jól jön.
Ha ehhez társul az a gyerekkorból hozott szemlélet, hogy a használható dolgokat vétek kidobni, még nehezebbé válhat a döntés. Így idővel egyre több olyan tárgy gyűlhet össze körülöttünk, amelyekhez valójában már nincs aktív kapcsolatunk.
A tárgyakhoz emlékeket is kapcsolunk
A ragaszkodásnak érzelmi oldala is lehet. Bizonyos holmik életünk egy korábbi időszakára, egy fontos személyre vagy meghatározó élményre emlékeztetnek. Emiatt a tárgytól való megválás olykor úgy érződhet, mintha magából az emlékből is elveszítenénk valamit.
Éppen ezért a selejtezés során érdemes különválasztani azokat a dolgokat, amelyek valóban fontos érzelmi jelentéssel bírnak, azoktól, amelyeket csupán megszokásból vagy a „még jó lehet” gondolat miatt őrzünk.
A tárgyakhoz való viszonyunk tehát sokkal összetettebb lehet annál, mint hogy szeretünk-e rendet tartani. A gyerekként látott családi minták és az örökölt holmikhoz kapcsolódó tapasztalatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy felnőttként nehéz szívvel dobjunk ki még olyan dolgokat is, amelyekre valójában már régóta nincs szükségünk.
