Erzsébet királynő kibékülne Harry herceggel
2021-03-14  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Nyilatkozatstopot rendelt el II. Erzsébet (94) brit uralkodó a királyi családban, amíg ő „béketárgyalásra” készül Harry herceggel (36).

Azok után, hogy az unokája és annak felesége, Meghan Markle (39) egy interjúban rasszizmussal vádolták a palotát, rengetegen felháborodtak a szavaik miatt.

Az uralkodó azonban próbál higgadt maradni, rövid nyilatkozatában békejobbot nyújtott a fiataloknak. Mindeközben vasmarokkal tart rendet a palotán belül, ugyanis fiának, Károly hercegnek (72) és másik unokájának, Vilmos hercegnek (38) sem engedélyezte, hogy megnyilvánuljon a botrány kapcsán, sőt a palota személyzetének is alá kellett írnia egy titoktartási nyilatkozatot.

– Nem véletlenül intézkedett így az uralkodó, hiszen jelezte, személyesen kívánja elejét venni a kialakult krízis fokozódásának. A napokban telefonon veszi majd fel a kapcsolatot a Los Angelesben élő Harry herceggel, hogy egyszer és mindenkorra elsimítsák a vitát – mondta egy informátor a Daily Mailnek.

Forrás: Blikk