Egy szállodában verekedett Britney Spears
2024-05-28  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Egyre nagyobb veszélyt jelent magára és másokra is Britney Spears: a közvetlen környezetéből többen is azt állítják, miszerint újra szükségessé vált, hogy valaki felügyelete alá kerüljön, ugyanis félő, hogy hamarosan kárt tesz magában vagy másokban.

Az énekesnő mentális egészsége mélyponton van: nem szedi a stabilizáló gyógyszereit, miközben folyamatosan alkoholt fogyaszt és különböző drogokat is használ, ami különösen veszélyes, hiszen Britney már többször is megjárta az elvonót súlyos drogproblémáit miatt.

Ráadásul radikális hangulatingadozásai is vannak. Gyakran kap dührohamot, ami fizikai erőszakkal végződik, sokan pedig arra is panaszkodnak, hogy lehetetlen az énekesnővel rendesen kommunikálni, mert egyszerűen nem képes racionális beszélgetést folytatni.

Talán a legnagyobb problémát az okozza, hogy – a lap értesülései szerint – Britney háztartását és az életét a jelenlegi barátja, Paul Soliz vezeti, aki egy bűnöző. A hónap elején egy átmulatott éjszakát követően verekedtek egymással a Chateau Marmont Hotelben. Britney hajnalban végül félmeztelenül kötött ki a folyosón, ahol üvöltözött az emberekkel. Az énekesőhöz mentőt is kellett hívni, mert súlyosan megsérült a bokája.

De nem ez volt az egyetlen eset, hogy összevesztek egymással: korábban egy Las Vegas-i hotelszobában is egymásnak estek, ahol akkora kárt okoztak, hogy több ezer dollárt kellett fizetniük a szállodának a javításért.

Közeli források azt gondolják, hogy hatalmas hiba volt megszüntetni Britney Spears gyámságát, de azt is hozzáteszik, hogy az apja, Jamie Spears semmiképpen sem a megfelelő személy arra, hogy rendbe szedje lánya életét, mivel utóbbi intenzíven utálja őt. Britney egyébként 2021-ben szabadult fel az apja gyámsága alól, amit még a 2008-as ideg-összeroppanása után rendelt el a bíróság.