Egy nála 41 évvel fiatalabb nővel jár a legendás színész
2019-04-04  /  Szerző:   /   Szerelem James Woodsot olyan filmekben láthattuk, mint a Kísért a múlt, a Chaplin, az Egyik kopó, másik eb, vagy a mára már kultfilmmé váló Volt egyszer egy Amerika, de sikeres sorozatokban is megmutatta magát: feltűnt például a Vészhelyzet, a Törtetők, a Shark – Törvényszéki nyomozók és a Kojak című sorozatokban is. Kétszer jelölték Oscar-díjra, de az aranyszobrot végül egyszer sem kapta meg.



A 71 éves színész ma már inkább szinkronszerepekben tűnik fel, így bőven van ideje a magánéletére, amelyben boldog párkapcsolatban él a 30 éves Sara Millerrel. A hölgy írónőként tevékenykedik, ő írta például a Tavasz utolsó virága című kötetet.



Woods egyébként már jó ideje a fiatalabb nők után epekedik, ugyanis a 2000-es évek óta nem randizott olyannal, aki ne lett volna nála legalább 35 évvel fiatalabb. Legutóbb például a 25 éves Kristen Bauguesszel járt, akivel 6 évig alkottak egy párt.



Mostani párja, Sara a Twitteren megerősítette a hírt, mindössze annyit fűzve a dologhoz, hogy: „Igen, az Ő barátnője vagyok”.

Az Instagramon egy képpel engedett bepillantást magánéletükbe:



Forrás: Blikk