Czutor Zoli nem mondja le a koncertjét, ha épp aznap születik a gyermeke
2022-03-11  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Bármelyik pillanatban megérkezhet Czutor Zoltán hatodik gyermeke. A Belmondo énekesének az utolsó napokra több koncertje is jut, a zenész azonban nem tervezi lemondani az előadásokat még akkor sem, ha épp beindulna a szülés feleségénél.

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Czutor-Kilián Zsanett (@czutorkilianzsani) által megosztott bejegyzés

– Most jó néhány koncert összejött erre az időszakra, de egyiket sem tervezem lemondani, ha éppen aznap érkezik a kicsi. Ezt Zsani is maximálisan megérti, hiszen tudja, hogy nem hagynám cserben sem a közönséget, sem a kollégáimat. Van olyan koncertünk, amire már több mint egy éve vár a közönség a pandémia miatt, nem tehetem meg velük, hogy ismét elhalasztok – mesélte a Blikknek Czutor Zoli, aki izgatottan várja Zsanettel közös harmadik gyereküket és ha teheti, végig benn lesz a szülőszobában is.

– Az első gyerekem kivételével mindegyik szülésnél ott voltam, és most is így tervezzük. Persze, nyilván Zsanié és a babáé lesz a főszerep, de azért én is megteszem, ami tőlem telik – tette hozzá nevetve Czutor, aki nagyon szerencsés embernek érzi magát. – Zsanival közösen két fiunk van, és nagyon szerettünk volna egy kislányt is, így mindketten nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy hamarosan megszületik Franciska.

A zenész kislányának érkezését Hadas Kriszta mutatja majd be a műsorában.

Forrás: Blikk