Czene Attiláék le mondtak a második babáról
Czene Attila és Bánhidi Petra mind az életben, mind a táncparketten jó párost alkotnak, nem véletlenül nyerték meg a 2006-os Szombat esti láz című műsort. Az olimpikonnak a házasságuk elején egészségügyi problémái voltak, kétszer kellett megküzdenie a rákkal is, így későn vállaltak gyermeket. Egy ideig a családbővítés gondolata is felmerült bennük, de mára már elengedték.
Nagyon sokan drukkoltak Czene Attilának és Bánhidi Petrának a Szombat esti láz című műsorban 2006-ban. Az olimpiai bajnok és a kétszeres világbajnok páros végül behúzta a győzelmet, aminek már 18 éve. A házaspárnak született egy kislánya, ám most kiderült, hogy ugyan tervezték egy időben, de nem lesz több gyermekük. Az olimpiai bajnok úszó egy ideig egészségügyi gondokkal küzdött, kétszer győzte le a rákot, a kapcsolatuk elején részben ezért sem tudtak felelősségteljesen gyermeket vállalni.
A Balaton legszebb részén, Tihany és Balatonfüred között rendezik meg június 14-én, szombaton az Allianz Öbölátúszást. Egy olyan nagy tömegeket megmozgató, egyedülálló, különleges hangulatú eseményt, amely nemcsak a sportról, hanem a közösségről, a természetközelségről és a közös élményekről is szól. Czene Attila olimpiai bajnok úszó a helyes felkészüléshez ad tippeket azoknak, akik elhatározták magukat.
"Két komoly betegségen is átestem, de szerencsére sikerült legyőznöm a rákot, időben elkezdődött a kezelés. Miután teljesen felépültem, és gyógyultnak nyilvánítottak, kezdtünk bele a családalapításba" – árulta el az egykori sportoló, aki a táncművész feleségével egy ideig szerette volna, ha bővül a családjuk a kislányuk érkezése után.
Nincs sok esély a második gyermekre
"A lelkünk mélyén mi is szerettünk volna egy második babát, de eddig nem jött össze, most pedig már úgy vagyunk ezzel, hogy a lányunk – nincs rá jobb kifejezés – annyira jól sikerült gyerek, hogy az ő életét szeretnénk a lehető legszebbé tenni" – jegyezte meg azzal kapcsolatban, miért mondtak le a második babáról.
A lányuk, Laura egyébként szeptemberben kezdte az első osztályt, és ügyes a matematikában, de szeret olvasni, szépen írni, illetve a kézügyessége is jó és állatorvos akar lenni. Otthonukban lelkiismeretesen gondozza a törpenyusziját és a két kuvaszukat, akikért odáig van.