Csuti elmondta, hogyan mentette meg házasságát
2021-11-14  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Két kisgyermek mellett igazi kihívás helytállni férjként egy házasságban. Az üzletember úgy gondolja, hogy sosem késő fejlődni, hiszen a családja a mindene.

A Nyerő Páros versenyzője a műsor elején őszintén elmondta, hogy válságban van a házassága, de feleségével, Edinával mindent megtesznek azért, hogy a kapcsolatuk újra jó és működőképes legyen.

– Iszonyat nagy munka egyben tartani egy házasságot. Harmincon túl férfiként nem könnyű befogadnom azt, hogy néhány dolog, ami egész életemben jelen volt, esetleg nem jó, változtatni kellene rajta – kezdte Csuti a HOT! magazinnak, majd hozzátette, mivel Edina előtt egy komoly kapcsolata volt, és a szülei is elváltak, nem volt előtte mintakép.

– A feleségem rengeteget tanított nekem az érzelmi intelligenciáról. Továbbra is fejlődni szeretnék ebben. Úgy gondolom: annál nagyobb inspiráció nincs, mint hogy szeretjük egymást.

Házasságuk megmentése érdekében új rendszert vezettek be a mindennapjaikba, és Csuti úgy érzi, hogy ez a szokás visszaadja az intimitást a kapcsolatukba, ami az egyik legerősebb alappillére egy párkapcsolatnak.

– Bármennyire is hosszú és fárasztó nap áll mögöttünk, esténként rászánunk arra időt, hogy kettesben legyünk, és átbeszéljük a napot. Mindkettőnknek szüksége van ezekre a beszélgetésekre. (...) Elképesztően értékes percek ezek – vallotta be a kétgyermekes édesapa.

Forrás: Blikk