Csokis málnatorta
Hozzávalók 8 szelethez
A tésztához:
-17 dkg liszt
-24 dkg cukor
-7 dkg kakaópor
-1,5 tk. szódabikarbóna
-2 tojás
-1,5 dl olaj
-1,25 dl kefir
-1,5 dl víz
A csokikrémhez:
-2 dl tejszín
-20 dkg étcsokoládé (70-80%)
A málnakrémhez:
-25 dkg málna
-12 dkg cukor
-1 ek kukoricakeményítő
Elkészítés:
A sütőt 160 °C-ra előmelegítjük. Kivajazunk egy 18 cm átmérőjű kapcsos tortaformát. A száraz hozzávalókat elkeverjük. A tojás az olajjal, a kefirrel, a vízzel simára keverjük, beledolgozzuk a száraz hozzávalókat. A kivajazott tortaformába simítjuk, és a sütőben, légkeverésen 30 perc alatt készre sütjük.
A csokikrémhez a tejszínt felmelegítjük, amikor már majdnem forr beletördeljük a csokit, folyamatos keverés mellett felolvasztjuk. Félrehúzzuk, és hagyjuk hogy a krém kissé hűljön, ezáltal megszilárduljon.
A málnakrémhez a málnát a cukorral felfőzzük, majd a kevés vízzel kikevert keményítőt is hozzáadjuk, besűrítjük. Hagyjuk kihűlni.
Összeállítjuk a tortát. A tésztát vízszintesen 3 lapra vágjuk egy erősebb cérna, vagy damil segítségével. Az alsó lapot megkenjük a csokikrém harmadával, majd ráterítjük a málnakrém felét. Rátesszük a második lapot, és azt is ugyanígy először csokikrémmel, majd málnakrémmel megkenjük. A tetejére kerül a harmadik lap.
A tortát kívülről leöntjük a maradék csokoikrémmel, és mánaszemeket ültetünk a tetejére. Alaposan behűtjük.
Munka: kb. 1 óra
Fogyasztható: kb. 3 óra múlva
