Család, szerelem és lemondás a Dalai Láma életében
Amikor a 14. Dalai Lámára, Tenzin Gyatso-ra gondolunk, legtöbbször egy mosolygós, bordó-sárga szerzetesi ruhát viselő idős ember képe dereng fel előttünk, aki a világ legbefolyásosabb spirituális vezetőjeként a békéről, a megbocsátásról és a compassionról (együttérzésről) tanít. De felmerül a nagyon is emberi kérdés: hogyan él meg egy olyan férfi – aki több mint nyolc évtizede él a világ szeme előtt – olyan alapvető emberi tapasztalásokat, mint a szerelem, a párkapcsolat vagy az apaság? Miért döntött úgy, hogy nem alapít családot, és mit tanít nekünk a kapcsolatokról az az ember, aki maga sosem volt házas?
A kiválasztás és a vér szerinti család
A Dalai Láma nem úgy született, hogy eleve elzárták a családi szeretettől. Tenzin Gyatso 1935-ben, Lhamo Thondup néven látta meg a napvilágot egy kis tibeti parasztcsaládban, Amdo tartományban. Édesanyja, Diki Tsering rendkívül melegszívű, gondoskodó asszony volt, akit a Dalai Láma későbbi írásaiban és előadásaiban az „első és legnagyobb tanítójaként” emlegetett. Tőle tanulta meg az együttérzés első leckéit, látva, ahogyan édesanyja a szegényekkel és az átutazókkal megosztotta az ételét.
Amikor kétesztendős korában a keresőcsapatok felismerzték benne a 13. Dalai Láma reinkarnációját, az élete gyökeresen megváltozott. Lhaszába vitték, és bár a családja is a fővárosba költözhetett, a kisfiút bevezették a kolostori élet szigorú keretei közé. Bár a vér szerinti családjával nem élhetett hagyományos közösségben, a testvéreivel mindvégig szoros kapcsolatot ápolott. Ám a hagyományos értelemben vett otthon helyét lassan átvette egy sokkal tágabb fogalom: az egész tibeti nép – és végső soron a világ – vált a családjává.
Miért nem lett családja? A cölibátus mint döntés és eszköz
A válasz legegyszerűbb része a vallási hagyományban rejlik: a Dalai Láma a buddhizmus gelug (sárgasapkás) iskolájának szerzetese. Ebben a hagyományban a szerzetesi fogadalmak egyik legfontosabb alappillére a brahmacsarja, azaz a teljes cölibátus. Ez megtiltja a szexuális kapcsolatot, a házasságot és a gyermekvállalást.
A Dalai Láma azonban sosem csinált titkot abból, hogy a szerzetesi cölibátus nem a vágyak hiányát jelenti, hanem azok tudatos átalakítását. Számos interjúban és könyvében védjegyszerű őszinteséggel és humorral beszélt arról, hogy fiatal szerzetesként ő is érzett vonzalmat nők iránt, és megfordult a fejében a romantikus szerelem gondolata.
„Ha a képeken vagy a tévében gyönyörű nőket látok, néha én is érzem a kísértést” – nyilatkozta egyszer nevetve. – „De aztán elgondolkodom: a párkapcsolatok sok örömmel járnak, de óriási bonyodalmakkal és aggodalommal is. Szerzetesként több a szabadságom, és több az időm arra, hogy minden lényért dolgozzak.”
A buddhista filozófia szerint a romantikus szerelem gyakran ragaszkodáshoz, birtoklási vágyhoz és féltékenységhez vezet – olyan érzelmekhez, amelyek szűkítik a tudatot, és egyetlen emberre fókuszálják a figyelmet. A cölibátus a Dalai Láma számára nem elfojtás vagy büntetés, hanem eszköz: a szexuális és romantikus energiák átirányítása (szublimálása) az egyetemes, feltétel nélküli szeretet felé. Mivel nincs saját felesége vagy gyermeke, nem részrehajló; képes minden embert egyforma szeretettel és felelősséggel szemlélni.
Mit tanít a Dalai Láma a párkapcsolatokról?
Bár maga nem él párkapcsolatban, a világ minden tájáról érkező házaspárok gyakran kérik ki a tanácsát. A Dalai Láma megközelítése a kapcsolatokról meglepően gyakorlatias és pszichológiailag érett:
A fizikai vonzalom és az igazi szeretet különbsége: Úgy véli, a pusztán szexuális vonzalomra vagy vak szenvedélyre épülő kapcsolatok törékenyek. Amikor a külső szépség megváltozik, a kapcsolat összeomolhat. Az igazi párkapcsolat alapja a barátság, a kölcsönös tisztelet és a közös értékek.
A függetlenség megőrzése: Azt tanítja, hogy ne a másiktól várjuk a saját boldogságunk kiteljesítését. Ha két érzelmileg önálló, belső békével rendelkező ember találkozik, a kapcsolatuk építő lesz, nem pedig egymásra utalt, elvárásokkal teli küzdelem.
A nők szerepe a világban: A Dalai Láma kifejezetten nagyra értékeli a női energiát. Többször kijelentette, hogy a nők biológiailag és pszichológiailag érzékenyebbek mások szenvedésére, ezért a jövő világvezetőinek több nőnek kellene lennie. Sőt, többször megerősítette azt is, hogy a következő Dalai Láma akár női testben is újjászülethet, ha az szolgálja jobban a világ javát.
A család, mint az egész emberiség
A 14. Dalai Láma élete megmutatja, hogy a család hiánya nem feltétlenül jelent magányt. Bár nem tapasztalta meg a szülői örömöket vagy a házastársi intimitást, egy olyan egyetemes felelősségtudatot fejlesztett ki, amelyben minden emberre a testvéreként tekint. Számára a lemondás nem hiányt szült, hanem teret teremtett egy határtalan, feltétel nélküli szeretetnek.
