ByeAlex megmutatta új szerelmét
2021-11-30  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Az X-Faktor mentora már jó ideje nem beszél magánéletéről, sőt, ügyel arra is, hogy ez ne kerüljön a nyilvánosság elé. Legutóbb két éve kerültek terítékre szívügyei, ugyanis akkor szakított korábbi kedvesével, ám azóta nem lehetett tudni, hogy áll a szerelemmel.

 

Alexnek hatalmas rajongótábora van, s bizony a hölgyek is keresik a kegyeit, s minden bizonnyal az elmúlt két évben sem mondott le a randizásról, ismerkedésről. Most egy igazi szépség csavarta el fejét.

– Jó pár hete fordult komolyabbra a dolog közöttük Benjaminával – mondta a Blikknek a mentor egyik ismerőse. – Egyáltalán nem bujkálnak, csinálnak közös programokat, gyakran járnak étterembe randizni, ismerkednek. Még korai lenne megmondani, hogy mi lesz a kapcsolatukból, de az biztos, hogy jól érzik magukat egymás társaságában. A közeli barátainak Alex már mesélt is a lányról, de egyelőre nem sok mindenkinek mutatta be őt.

A feltűnő szépségű modell fiatal kora ellenére már több hírességgel is dolgozott együtt, és nagy márkákat is képviselt. Alex szemfüles rajongói már fel is figyelhettek a lányra, ugyanis a zenész osztott meg róla képet, igaz, a sejtelmes fotón egyetlen esetben sem látszódott a modell arca. De vajon milyen lehet az a lány, akinek sikerül megfognia az RTL Klub tehetségkutatójának szókimondó mentorát?

 

– Fontos a rajongás, az érdeklődés, persze csak ha ez oda-vissza is megvan. Nagyon figyelmes vagyok, egy randira mindig viszek ajándékot. Kitalálom, mi legyen a program, és igyekszem kimutatni, ha valaki érdeke – nyilatkozta a Blikknek korábban Alex, aki azt is elárulta, hogy milyen tulajdonságokat keres egy nőben.

– Szeret és tud is főzni. Rendet tart a lakásban. Szerintem ez nem nagy elvárás, és tök jó, ha egy lány tud ilyeneket. Emellett legyen spontán! Legyen jó a humorérzéke, de ne ő vicceskedjen, hanem rajtam nevessen, jobban mondva velem! Ösztönözzön! Szeresse az akváriumokat és az ócenáriumokat, mert azokat imádom, néha hetente is elmegyek megnézni. Legyen hűséges, lojális, és ne zavarja, ha egyik nap hazaállítok egy embernagyságú Darth Vader-figurával! – mesélte korábban nevetve. A zenész elmondta a Blikknek, hogy bár még nem tervez megállapodni, pár év múlva szeretne megházasodni s családot alapítani.

A Blikk megkereste ByeAlexet, aki nem cáfolta az információkat, ám nem kívánt nyilatkozni a magánéletéről.

Forrás: Blikk