Balogh Edina és Szabó Simon külföldre költöznek?
Amikor csak tehetik, Balogh Edina és Szabó Simon kihasználják az időt, hogy kettesben legyenek. Mivel mindkét színésznek vannak gyermeki az előző kapcsolatukból, nem egyszerű összeegyeztetni a mindennapjaikat. A szerelmük viszont olyan erős, hogy minden akadályt közösen ugranak meg. A pár a napokban külföldön időzött, és az is kiderült, hova költöznének szívesen.
Szabó Simon és Balogh Edina kapcsolata egyre erősebb, olyannyira, hogy a szerelmük már szintet is lépett, vagyis nemrégiben összebútoroztak. A sztárpár Budapesthez közel, a kertvárosban talált rá az álomotthonára, viszont a fővárosi bázisukat sem szüntették meg, azaz kétlaki életet élnek a gyermekeik miatt. A színészek a Nyerő Párosban is próbára teszik a szerelmüket, ahol elárulták, ha nincs a Farm VIP című műsor korábban, valószínűleg elkerülték volna egymást, valamint egyikük sem mert volna kezdeményezni. Szerencsére Edina megtette, és azóta is kivirulnak a másik oldalán a boldogságtól.
Bécsbe költöznének
Túl vannak az első évfordulójukon is, melyet Olaszországban ünnepeltek, de több külföldi helyet is kipipálhattak már együtt. A minap ismét Bécsben andalogtak, ahol korábban is romantikáztak már, ezúttal viszont egy kis múzeumlátogatást is beiktattak a napi programba. A sztárpár egy szerelmes fotóval tudatta, mennyire odáig van a bécsi miliőért, sőt, annyira megszerették a várost, hogy el tudnák képzelni, hogy kint kezdjenek új életet a jövőben.
Bécs! Szerelem! Művészet! … Kezdem azt hinni, még a végén ideköltözünk, annyira szeretjük
– olvasható a szépségkirálynő posztjában.