Ada életébe is kerülhet a gyermekvállalás
2020-07-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Habár korábbi válása miatt nem szeretett volna ismét oltár elé állni, szerelme kedvéért hamarosan férjhez megy Pintér Adrienn, Ada, aki az életét kockáztató betegsége ellenére is szeretne közös gyermeket leendő férjével.

"Tulajdonképpen az ő kedvéért megyek hozzá. Természetesen végtelenül szeretem, vele akarom leélni az életem, de én meglettem volna papír nélkül is" - mondta Ada a Best magazinnak adott interjújában. Hozzátette: mivel a plasztikai sebészként dolgozó Máténak ez lesz az első házassága, az esküvő neki és családjának is nagyon fontos volt, "így már nekem is az".

Elmondta, az esküvő mellett a gyermekvállalás a másik nagy vágyuk. HELLP-szindrómája - amely a terhességi mérgezés egyik legsúlyosabb formája - miatt azonban a terhesség akár az életébe is kerülhet.

"Vágyom a közös gyerekre, de közben rettegek a terhességtől, amibe, és ez nem túlzás, bele is halhatok."

Szerencsére azonban, mint mondta, a szülész-nőgyógyászként dolgozó anyósa megnyugtatta, hogy speciális szakorvos állandó felügyelete mellett a betegség kockázata jelentősen csökkenthető. "Most már tudom, mivel állok szemben, azért továbbra is rettegek. Ennek ellenére Mátéval nem mondtunk le a gyerekről, biztos vagyok benne, semmi baj nem lesz" - szögezte le a 37 éves Ada, aki két fiával szeptemberben költözött ki a Németországban élő Mátéhoz.

Elmondása szerint a korábbi pörgős életéhez képest Nürnbergben most akadnak unalmasabb időszakok is, mivel egyelőre nem talált munkát. Ez azonban nem jelenti azt, hogy közös kasszán élnének a párjával. "Nem Máté tart el, habár ő fizeti a lakbért. Jelenleg egy 90 négyzetméteres lakásban élünk az óvárosban, a fiaimat pedig a tartalékaimból nevelem" - mesélte az egykori műsorvezető, aki néhány hét múlva Budapesten, az eredetileg tervezettnél kevesebb vendég előtt mondja majd ki a boldogító igent szerelmének. A bérelt esküvői ruhájával kapcsolatban pedig csak egyetlen kívánsága volt: "minél kevesebb anyagból készüljön".

Forrás: Blikk.hu