A férje nélkül, egyedül tölti a nászútját Caramel felesége
2021-07-10  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Molnár Ferenc Caramel és felesége, Molnár Szilágyi Szilvi nem kapkodták el a mézesheteket; a pár tavaly nyárra tűzte ki az utazás időpontját, aztán a világjárvány miatt az idei évre halasztották, ám a közös álom ismét szertefoszlott.

Szilvi egyedül látogatott el a Maldív-szigetek festői, homokos tengerpartjára, ugyanis a hárommilliós luxusnyaralást a férje nélkül kellett élveznie. Caramel párja azért is várta nagyon a nyaralást, mert a kislányuk, Szofi születése óta nem voltak a szerelmével kettesben nyaralni.

A Story magazin információi szerint a pár május végén még közösen készült az utazásra, azt azonban nem sikerült megtudniuk, hogy Szilvi miért tölti egyedül a vakációt. Balassa János, Caramel menedzsere elmondta: Caramel – másfél év után először – július 8-án lép fel a Budapest Parkban, amire nagy erőkkel készül. Az, hogy a buli megtartható, csak május 22-én derült ki.


Szilvi sok év után először kapott egy kis énidőt, s a posztjai alapján próbálja kihozni a maximumot az utazásból.

Egy videós bejelentkezés során például elmondta: hét éve nem volt rajta kétrészes bikini, és jó érzéssel tölti el, hogy el tudta engedni az egyrészes fürdőruhát.

Forrás: Blikk.hu