5 zavaró tényező a férfi és női barátságban
2017-10-24  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem Örök vita téma, hogy lehet-e férfi és nő között barátság. A kérdésre a többség válasza valószínűleg az lenne, hogy lehetetlen, mert előbb utóbb az egyik fél érzelmei erősebbek lesznek, és így már nem beszélhetünk a klasszikus értelemben vett barátságról. A barátságot egy romantikus kapcsolattól főleg az intimitás választja el, és a mindent elsöprő érzés, amit a hormonjaink teljes gőzzel hajtanak. Rengeteg remek film, könyv, és tanulmány született már a témában. Filmek közül a Harry és Sally viccesen, könyvek közül David Nicholls: Egy nap című könyve drámaian mutatja be, fiktív történeteken keresztül hogyan fejlődik a barátság a két nem között. A következőkben pontokba szedjük Don O'Meara a Cincinnati Egyetem professzora a Szexuális szerepek tanulmánya alapján, mik a legsarkalatosabb pontjai a női és férfi közti igaz barátságnak.

1. Érzelmek meghatározása

Mi különbözteti meg a barátságot a szerelem érzésétől? Nehéz meghatározni, hogy mit érez két különböző nemű ember a barátságban, hiszen vágyik a másik társaságára, szeretne vele együtt lenni, és akkor ez már kapásból többnek látszik, mint egy szimpla barátság? Az emberek nincsenek tisztában vele, hogy mi a helyénvaló érzés a másik nemmel szemben, amíg ők vagy a kulturális közeg meg nem határozza azt. A határvonalak meg kell tartani a romantikus-szexuális és a baráti érzések között.

2. Szexmentesen

A második pont folyamatában az első ponthoz köthető, hiszen a női és férfi barátság képletéből elsősorban ezt a vágyat kell kivonni. Az kutatásban megkérdezettek szerint a bujkáló szexuális feszültség zavar bele a barátságba, de míg a nőknél ez inkább negatívum, a férfiaknál ez mozdította előre a kapcsolat mélyülését.  Mindkét nem 62%-a szerint a szexuális töltet jelen van a barátságban. Sally kérdésére, mely szerint egy férfi csak csúnya nőkkel barátkozhat, Harry azt válaszolja: javarészt velük is ágyba akar bújni. A vonzalom mely összetartja a barátságot, igényel egy határvonalat, melyet akkor sem szabad átlépni, ha az ösztöneink azt súgják, feltéve, ha továbbra is szeretnénk az értékes barátságot megtartani.

3. Egyenlőtlenség

Habár a társadalom kezdi egyenlő félként kezelni a két nemet, a sok évszázad alatt nőkbe táplált szerepek még mindig befolyásolják a baráti kapcsolatainkat. Alig száz éve kapott valódi figyelmet a női egyenjogúság kiharcolása, de még a mai napig úgy tekintenek a férfira, mint a domináns és erős félre, míg a nő a gyenge és az alávetett. Így a barátságban is hajlamos hasonlóan viselkedni a nő a férfival szemben. Ha már létrejött a barátság, leküzdöttük és helyére tettük a szexuális feszültséget, a nemek közit egyenlőtlenség ki kisimul, hiszen egy őszinte barátság is csak egyenlő felek között jöhet létre.

4. A család és a barátok ítélete

A korábbi pontok a belső vívódásokat szedték össze. De ha ezeket mind sikerül is a két félnek leküzdenie, és a boldog párkapcsolat mellett is fent tudja tartani a barátságot, sajnos a környezet néha akaratlanul is rosszindulattal szemléli az ellenkező neműek közti barátságot. Főleg az idősebbektől érkeznek ezek a kérdések, akik még a régi elvek szerint nőttek fel és házasodtak, és a férfi és nő nem is nagyon tölthetett több időt együtt a házasság előtt. A kétkedő kérdéseknek leginkább az idő és a kitartás segít, hiszen ha a barátság az évek múlásával is barátság marad, esetleg a két fél párját bevonva, előbb utóbb a kétkedők is rájönnek, hogy létezhet testvéri szeretetet megközelítő kapcsolat férfi és nő között.

5. Hol leljünk barátokra

A fiúk és lányok már az első szociális hálóba lépéstől, de legkésőbb általános iskolától kezdve elkülönülten játszanak és kialakítják a nemek szerinti kommunikációs módjaikat. A gyerekek a veleszületett ösztön által a hasonló viselkedésűek felé fognak érdeklődést mutatni. Manapság egyre több területen van lehetőség, hogy a nők és a férfiak vegyüljenek egymással, és szükséges, hogy minél hatékonyabban képesek legyenek egymással kommunikálni. A férfi és női barátságok éppen ezért fontosak, hogy leküzdve a belénk kódolt ösztönöket, képesek legyünk a személyt és a belső értéket meglátva kialakítani egy barátságot, hiszen ha a szerelmi kapcsolat nem alakulhat ki valamilyen okból, a barátság épp olyan fontos pontja az életünknek.