5 felesleges dolog, amit bepakolunk utazáshoz
2019-06-15  /  Szerző:   /   Rúzs Általában a nyaralás, utazás, kiruccanás vagy hosszú hétvégi kirándulás utolsó napján fogalmazódik meg bennünk a gondolat: ’Mi a fenéért hoztam ennyi mindent?’ Akkor már persze késő változtatni, így beletörődünk, hogy már megint potyára cipeltük bőröndünk tartalmának körülbelül a felét. Hogy ez legközelebb ne így legyen, leírjuk, mi az az 5 teljesen felesleges dolog, amit nyugodtan otthon hagyhatunk a következő út előtt.

utazas

A második pár…

Hacsak nem hetekre, hónapokra utazunk el, valószínűleg nem lesz szükségünk két ugyanolyan pár cipőre. Télen és nyáron eleve adott a hőmérséklet, így bőven elegendő egy pár, az időjárásnak megfelelő cipő és egy papucs, esetleg, ha tudjuk, hogy valamilyen alkalomra készülünk (esküvő, rendezvény, színházi előadás, évfordulós ünneplés), akkor még egy alkalmi cipő. A második pár bármiből is azonban tízből tízszer bizonyul hasznavehetetlennek, de legalábbis nélkülözhetőnek.

utazas

Rengeteg ruha

Itt is hasonló a helyzet, mint a cipőknél. Ha például egy mediterrán tengerpartra készülünk nyaralni, nem valószínű, hogy szükségünk lesz az estélyinkre – háromra főleg nem –, így nem is érdemes megutaztatni. De ha mindenképp ragaszkodunk hozzá, hogy legyen alkalmi viseletünk, vigyünk el egy darab ilyen kategóriájú outfitet, mellette azonban koncentráljunk a kényelmes, jól viselhető darabokra, amelyek nem gyűrődő anyagból készültek. Az általános hüvelykujj szabály, hogy amikor megbecsüljük utazási szükségleteinket, a jó válasz: fele annyi ruha, kétszer annyi pénz.

utazas

Hatalmas fényképezőgép

Természetesen, ha profin vagy hobbiszinten rendszeresen foglalkozunk fotózással, indokolt, hogy gyönyörű úti célunkra is magunkkal vigyük a felszerelést. Azonban egy családi nyaraláson általában felesleges. Amikor 3 gyerek után rohangálunk és próbáljuk őket külföldön, a turisták tömegében szem előtt tartani, nem fogunk örülni annak, ha egy 4 kilós táskát is magunkkal kell hurcolni az úton. A végeredmény általában az, hogy a harmadik naptól már csak a telefonnal fotózunk, hiszen az is teljesen megfelel.

utazas

Több kilónyi szépség

Ne pakoljuk be egész üveg samponunkat, balzsamunkat, tusfürdőnket, testápolónkat, nappali és éjszakai arckrémünket…. Rengeteg helyet foglalnak, arról nem is beszélve, hogy egyrészt a nagy kiszerelések, másrészt a krémek és parfümök különleges üvegei miatt borzasztó nehéz lesz tőlük csomagunk. Ruházzunk be egy praktikus utazó pipere-tartó szettre. A kis műanyag tégelyekben és könnyű tubusokban pontosan elfér az arra a pár napra szükséges adag mindenből.

utazas

Könyvek

Nincs is annál jobb érzés, mint mikor a pihentető nyaralás alatt kiolvasunk egy, két, akár három könyvet. Azonban olvasmányaink sajnos nagyon nehezek, és hatalmas helyet foglalnak. Válasszuk inkább az e-bookot, ami helyben és súlyban is kedvezőbb opció, egyszerre több történet is ráfér, és még egyéb funkciókkal is rendelkezik. Az sem utolsó szempont, hogy nem lesz akkora lelkiismeret furdalásunk, ha a végén mégsem olvasunk egy percet sem.

utazas

Forrás: Activebeauty