5 dolog, amire a 35 éves nők valójában vágynak
2018-06-25  /  Szerző:   /   Párkapcsolat Párkapcsolati specialisták szerint a 35 éves kor egy kritikus kor a nők számára. Amire a 35 éves nők valójában vágynak, teljesen más, mint amire 10 vagy 15 évvel azelőtt vágytak. Ez azonban természetes is, hiszen érettebbek lesznek, fejlődnek, és ezzel együtt az elvárásaik és terveik is változnak. Alábbi cikkünkben felsoroljuk, mit szeretnének a nők 35 évesen egy párkapcsolatban és mit várnak el a mellettük álló férfitől.

1. Olyan partnerre vágynak, aki tudja, mit akar!

Egy nő, aki meghaladta már a 30 évet, már jóval türelmetlenebb, mint korábban. Emiatt nem sokáig fog megmaradni egy olyan férfi mellett, aki határozatlan a magánéletében és a szakmai életében. Egy 35 éves nőnek olyan férfire van szüksége, aki pontot tud tenni a dolgok végére, aki határozott, és akivel hosszantartó kapcsolatot tud kialakítani.

2. Olyan partnerre vágynak, aki egyben barát is!

A 35 éves nők nem csak egy szerető partnert szeretnének maguk mellé, hanem egy olyan embert, aki a barátjuk is egyben. Az ebben az életkorban lévő nők már nem kötődnek olyan szorosan a családhoz és a barátokhoz, ezért egy olyan férfinek szeretnék odaadni a szívüket, aki nagyon különleges módon gondjukat viseli.

3. Olyan partnerre vágynak, akinek kiönthetik a bánatukat!

Bár 35 évesen a nők sokkal erősebbek és magabiztosabbak lelkileg, mint fiatalabb társaik, ez mégsem jelenti azt, hogy egyáltalán nincsenek olyan pillanataik, amikor szenvednek valami miatt, és amikor lelki támaszra van szükségük. 35 éves koruk után a nők egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az empátiára, ezért fontos nekik, hogy olyan férfi álljon mellettük, akiben megvan ez a tulajdonság.

4. Olyan partnerre vágynak, aki nagyobb hangsúlyt fektet a kötődésre, mint a szerelemre!

A 35 éves nők egyáltalán nem azt szeretnék, mint amire 10 évvel ezelőtt vágytak. Ha korábban sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a szerelemre, 35 éves koruk körül a nők rájönnek arra, hogy a szerelemnél sokkal fontosabb a lelki kötődés. Az ebben a korosztályban lévő nőknek megértésre, együttérzésre és megbocsátásra van szükségük. A 35 éves nők lassan megtanulnak eltávolodni a toxikus férfiaktól és kilépnek azokból a kapcsolatoktól, melyek megmérgezik a szívüket.

5. Olyan partnerre vágynak, aki kompromisszumokat köt a családért!

Egy olyan férfi, aki tiszteli az anyósát és apósát sokat ér egy 35 éves nő szemében. A szülők mindig is különös helyet foglalnak el egy nő életében, ezért az ebben a korosztályban lévő nő nagyon fogja értékelni azt, ha a párja tisztelettel és szeretettel fordul a szülei felé. Kevés 35 éves nő fog kapcsolatot kialakítani egy olyan férfivel, aki el szeretné távolítani őt a családjától, mely valljuk be, egy igencsak helyes döntés.