Zsolt gazdára rátalált a boldogság, eljegyezte szerelmét
Kövesdy Zsolt, bár a Házasodna a gazda című műsorban Lídiával képzelte el a közös jövőjét, kapcsolatuk azonban a távolság miatt zátonyra futott. A férfi azóta nem panaszkodik, ismét szerelmes, sőt már el is jegyezte újdonsült kedvesét.
Zsolt nemrég jelentette be, hogy Lídiával a műsor után még ugyan találkoztak, de már nem működött köztük a dolog. Nem sokkal később felvette a kapcsolatot a gazdával egy titokzatos hölgy, akivel úgy döntöttek, hogy mivel kölcsönös a szimpátia, így megpróbálják együtt.
A műsort együtt nézték a televízióban, és bár voltak olyan momentumok, amelyek kellemetlenek voltak a számára, meg tudták beszélni azokat a párjával.
Kapcsolatuk olyan szintre jutott pár hét alatt, hogy a gazda feltette választottjának a nagy kérdést, aki örömmel mondott igent neki.
- A műsornak köszönhetően megkeresett egy hölgy, és elkezdtünk ismerkedni, augusztusban aztán már valóban komolyra fordult a kapcsolatunk. Megkértem a kezét, és igent mondott.
- Úgyhogy kezdhetjük tervezni az esküvőt - árulta el a vőlegény a Story magazinnak, és kifejtette, hogy párját, aki jogi területen dolgozik nem szeretné megmutatni a nyilvánosságnak, amit egy cseppet sem bán, ugyanis így legalább más férfiak nem vetnek rá szemet.
Korábban azt nyilatkozta az RTL Klubnak Zsolt, hogy szerinte a jó kapcsolat titka többek között a jó szex, amivel meg lehet fogni a hölgyeket.