Dúl a szerelem Tóth Andi és Marics Peti között
2022-10-02  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Tóth Andi és Marics Peti egyre összeszokottabb páros lettek az elmúlt időszak folyamán. Az arcukról szinte levakarhatatlan a vigyor, amikor egymás társaságában vannak. Az énekes most eddig nem látott fotókkal rukkolt elő, amelyek jól tükrözik a két szerelmes személyiségét. Egy biztos, csak úgy ragyognak egymás mellett.

Már jó ideje dúl a szerelem Tóth Andi és Marics Peti között, akik annak ellenére is együtt maradtak, hogy kaptak hideget-meleget is a kapcsolatuk miatt. Nem egyszer kérdőjelezték meg a követők, hogy még együtt vannak, így a páros nem győzi hangoztatni, hogy minden rendben kettejük között. Olyannyira, hogy az énekes még arra is felkérte a barátnőjét, hogy szerepeljen a videóklipjében. Nemrég pedig egy szerelmes dalt is írt neki, amelyből egy részletet a rajongókkal is megosztott.

„Oh, mert benned van valami izgató, oh. Amikor rád nézek és egyből mosolyogsz, egy kicsit elviselhetőbb lesz a világ...” – hangzik a romantikus szöveg.

Korábban egy esküvőre szintén közösen látogattak el, s csak úgy izzott körülöttük a levegő. Kétség sem fér hozzá, hogy odavannak egymásért, amit az előadó legfrissebb posztja is alátámaszt. Marics eddig nem látott szerelmes képeket tett közzé arról a bizonyos lagziról az Instagram-oldalán. Az egyik fotón a nyelvüket kinyújtva jelezték, hogy milyen jó hangulatú eseményen vettek részt, míg a másikon a fiatal énekes valamit a kedvese fülébe suttogott.

„Ma latina” – írta a bejegyzésben, amelyhez később Andi is hozzászólt egy szerelmes emotikonnal.