Zámbó Krisztiánék családja bővülhet
2024-06-27  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Számos hullámvölgy, szakítás és három eljegyzés után Takács Zsuzsi és Zámbó Krisztián úgy érzik, egymás mellett találták meg a végső boldogságot. A szerelmesek már tizenöt éve alkotnak egy párt, és bár eddig halogatták, most úgy érzik, sem az esküvőnek, sem a gyerekvállalásnak nincs semmiféle akadálya.

– Most éreztem meg azt, milyen lenne anyának lenni. Azt hiszem, most jött el az a pont, hogy szeretnék döntéseket hozni egy kis élet sorsáról, mert nagyon sokszor még a saját életemről is Krisztiánt kérdezem meg, illetve arról is, hogyan kellene döntenem bizonyos helyzetekben – mondta el a Tények Plusznak Takács Zsuzsi, aki korán elveszítette az édesanyját, éppen ezért sokáig úgy érezte, neki is törődésre van szüksége.

A háromszoros menyasszony és az énekes az esküvő gondolatától sem ódzkodnak, bár hozzátették: nem a papír számít.

– Nagyon szeretném, ha a Jóisten megszentelné a sok együtt töltött évünket, ennyiből szerintem fontos, de mi nagyon jól tudjuk, mi van közöttünk, hogyan vagyunk együtt. Úgy látom, mintha sokak szerint kötelező lenne az esküvő. Boldogok vagyunk így is, úgy is, de nagyon szeretnék esküvőt, jól áll Zsuzsinak a fehér ruha! – fogalmazott Krisztián.