Weisz Fanni újra szerelmes
Újra rátalált a szerelem Weisz Fannira (28)! A modell szinte sugárzik a boldogságtól, barátai szerint évek óta nem volt ennyire felszabadult és vidám, mosolyog. Annyi szomorúság és fájdalom után ismét boldog, foglalt a szíve.
Bár Fanni és szerelme, Bókay Gergő szerették volna még egy kis ideig megtartani saját maguknak a boldogságukat, a Blikk megkeresésése után úgy döntöttek, nem akarnak tovább titkolózni.
– Gergővel már több mint tíz éve ismerjük egymást, barátok voltunk. Eddig azért nem akartunk beszélni a kapcsolatunkról, mert egymással voltunk elfoglalva, a szerelmünk pedig csak ránk tartozik és kettőnkről szól – mondta Weisz Fanni a Blikk megkeresésére. – Mi tagadás, egy párt alkotunk, csak a családjaink tudtak róla, hogy mi van közöttünk. Ez bizony szerelem. Évek óta nem lehetett ilyen teljes a boldogságom.
A Blikk megkérdezte Gergőt is, aki bár zavarba jött, végül szűkszavúan, ám annál szívesebben nyilatkozott.
– Nehéz is lenne letagadni, hogy együtt vagyunk. Randizunk, ismerkedünk, és büszkén vállalom, hogy Fannival egy párt alkotunk – mondta Gergő.
Azért is örömteli a modell számára ez a fordulat, mert igen nehéz időszakon van túl, a nyáron jelentette be, hogy hét közösen töltött év után, nem sokkal a második házassági évfordulójuk előtt elhagyja férjét, Hajmásy Pétert. Fanni nem tört össze, s bár a szíve mélyén minden bizonnyal sok kétség, kérdés gyötörte, közösségi oldalára feltöltött képein egy idő után újra mosolygott, vidám volt. Mintha már akkor is tudta, vagy legalább sejtette volna, hogy az élet nagy és boldog pillanatokat tartogat a számára, s nem sokkal azután, hogy elköltözött volt párjától, újra rátalál a szerelem.
– Sokan féltették attól, hogy mi lesz vele a szakítás után, ám minden vég egyben valami újnak a kezdete is – mondta a pár egy barátja.
– Fanni egyre gyakrabban oszt meg fotót és videót, amelyen családja látható, sőt, a Blikk úgy tudja, az édesanyjával is rendeződni látszik a kapcsolata, ami igazán nagy megkönnyebbülést és örömöt jelenthet mindenki számára, ugyanis két éve mérgesedett el teljesen a viszony. Most azonban, mint a tündérmesékben, mintha minden egy csapásra megváltozott volna. Fanni gyönyörűbb, mint valaha, rátalált a szerelem és visszatért szerető családjához is, akik a sok viszontagság ellenére is imádják őt.
Nyáron Fanni költözött el exével közös otthonukból, azóta pedig egyedül él, ám Gergő gyakran van szerelménél. A modell élvezi, hogy végre a maga ura lehet, párjával pedig úgy is rengeteg időt tud együtt tölteni, hogy nem bútoroztak össze.
Forrás: Blikk