Vastag Csaba a gyerekvállalásról vallott
Bár már 14 év telt el azóta, hogy Vastag Csaba Fonogram-díjas magyar énekes 2010-ben megnyerte az X-Faktor első szériáját, a karrierje azóta is töretlen. Sőt!
Az X-Faktor első győztese elmondta, az eltelt másfél évtizedben nagyon sokat változott, ami egyrészt az életkorának, az érésének is köszönhető, nagyrészt azonban a feleségének, Evelinnek, akiről csak szuperlatívuszokban tud beszélni. Elárulta, mikor és mi fogta meg Evelinben.
Az énekes arról is beszélt, miszerint korábban maga sem hitte, hogy valaha is megállapodik egy nő mellett, most pedig azon is gondolkodik, hogy édesapa lesz.
„Én régen nem hittem, hogy valaha lesz gyerekem, mindig nagyon féltettem őket, és amikor kisgyerekeket láttam és a kezembe akarták adni, mindig úgy voltam, azért, nehogy elrontsam, ne is adják ide. Én féltem a gyerekektől” – mesélte, hozzátéve: most viszont már készen áll arra, hogy apa legyen.
Csaba az interjúban arra is kitért, mikor döntött úgy, hogy a koncertezésben, fellépésben a mennyiség helyett inkább a minőségre helyezi a hangsúlyt.