Vásáry André vallomása a szerelmi életéről
A 2016-os Sztárban Sztár című műsorban való szereplése után, 2025-ben ismét versenybe száll az ország legsokoldalúbb előadója címért Vásáry André. Az énekes mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban teljesítsen. Őszintén beszélt arról is, hogy jelenleg miért nincs párkapcsolata.
Idén a második All Stars évaddal, összességében pedig a 11. szériával tér vissza a TV2 képernyőjére a Sztárban Sztár. Már nem sokat kell várniuk a nézőknek, ugyanis szeptember 7-én, vasárnap indul a vadiúj évad, amelyben ismét hazai és külföldi előadók bőrébe bújnak magyar sztárok.
A 12 női és 12 férfi versenyző között szerepel Vásáry André is, aki eddig is gyakran mozgott a zenei pályáján az opera és a popzene határán. Korábban már bebizonyította, milyen tehetséges, hiszen 2016-ban csak nem sokkal a döntő előtt esett ki, most viszont egy új oldalát akarja megmutatni.
– Én élvezni szeretném a műsort, s örülnék, ha a verseny feléig eljutnék. Akkoriban mindig úgy éreztem, kiesem az aktuális héten, de a közönség szeretete sokáig vitt előre – mondta a TV2 sztárja.
A feladata továbbra sem egyszerű, hiszen a lehető leghitelesebb ének- és táncprodukciókat kell nyújtania a színpadon hétről hétre teljesen más stílusban.
– Én ugye, klasszikus stílusban énekelek, így számomra különösen nehéz lehet egy rock vagy metál produkció hiteles bemutatása. Például egy AC/DC, vagy a Rammstein nagy kihívás lenne. A rekesztés megviseli a hangomat – mondta az énekes, aki visszaemlékezett arra is, milyen jó kapcsolatot sikerült kialakítania a korábbi versenyzőtársaival.
– Volt, hogy videókat küldtünk egymásnak arról, hogyan lehet egy karaktert a lehető leghitelesebben eljátszani – tette hozzá.
André a szerelmi életéről is megszólalt, bevallva, 43 évesen ismét szingli.
– Nem talált rám a boldogság, de nem is keresem görcsösen. Fejlődöm, én is érek, önfejlesztek, és bízom benne, hogy bevonzom azokat az embereket, akikkel valóban tudok kapcsolódni – mesélte a Borsnak.