Vajna Tímea vőlegénye karjaiban köszöntötte az új évet
Az elmúlt hónapokban sok találgatás ment arról, hogy Vajna Tímea még mindig együtt van-e milliomos vőlegényével. Az örökösnő most végre tiszta vizet öntött a pohárba.
A lassan három éve elhunyt Andy Vajna özvegye 2020 tavaszán vállalta fel, hogy ismét rátalált a szerelem a jóképű Zoltán személyében, akit a filmmogulnak köszönhetően ismert meg. A sikeres üzletember bő egy év múlva meg is kérte Timi kezét, akivel azután a lombikbabaprojektbe is belevágtak. A kapcsolatuk azonban elég viharos volt, egy rövid időre szakítottak is, ám idén tavasszal az üzletasszony ismét hordani kezdte gyűrűjét, ezzel jelezve, hogy ismét együtt vannak Zoltánnal.
Azóta azonban nem igazán posztoltak közös fotót, amiből sokan arra következtettek, hogy ismét szakítottak. Ám Timi most véget vetett a találgatásoknak, és az újév alkalmából egy közös képet tett fel Instagram-oldalára vőlegényével, amin éppen szenvedélyesen ölelik egymást. A pár tehát még mindig együtt van, talán idén már az esküvőre is sort kerítenek.