Ultimátumot adott a szerelmének Tóth Andi
Tóth Andi és szerelme, Szabó Ádám másfél évvel ezelőtt jelentették be, hogy egy párt alkotnak, s azóta már össze is költöztek.Noha kapcsolatuk elején elég sokszor volt köztük vita és feszültség – ugyanis tökéletes ellentétei egymásnak –, ám minden ilyen alkalom csak közelebb hozta őket a másikhoz.
„Néha megkérdezem Ádámot, most mit szeretne, de mindig arra jutunk, hogy együtt szeretnénk leélni az életünket, máshogy egyszerűen nem tudjuk elképzelni ” – kezdte Tóth Andi a Bors lapjának.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Sőt, a kapcsolatuk olyan komoly szintet is elért, hogy már a gyerekvállalás is szóba jött, csakhogy ezt az énekesnő egy komoly feltételhez kötötte.
„Nyilván ez még odébb van. Klasszikus párkapcsolatot szeretnénk élni: először a házasság, aztán a gyerekek. Ádám mindenesetre már mondogatja nekem, hogy harmincéves korára szeretne egy gyermeket. Akkor én huszonhárom leszek, és ha addigra rendeződnek közöttünk ezek a vitás kérdések, akkor simán belevágnék” – mesélte Andi a Borsnak.
A lánykéréssel kapcsolatban azonban a szerelmének is megvan a véleménye, Ádám ugyanis napról napra egyre jobban fontolgatja, hogy elszánja magát és megteszi ezt a nagy lépést.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Mindennap eszembe jut, hogy megkérem Andi kezét, mert csak vele tudom elképzelni a jövőt. De még azért ez várat magára, mert szeretném, ha meglepetés lenne neki, és mivel romantikus lánykérést tervezek, meg is kell szerveznem. Aztán majd jöhetnek a gyerekek is” – folytatta Ádám, aki azt is elárulta, mi tartja fent köztük a parázsló szerelmet: „Egy-egy feszültség után megöleljük és még jobban szeretjük egymást. Szerintem ezek az összecsiszolódós, örökre szóló kapcsolathoz szükségesek. Talán, ha nem lennének ezek a viták, már nem is lennénk együtt.”
Forrás: Blikk