Továbbra is forr a levegő Marics Peti és Tóth Andi között
2023-05-25  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Továbbra is feszült lehet a helyzet Tóth Andi és Marics Peti között, ugyanis a ValMar együttes legújabb dalában árulkodó sorok tűntek fel.

Márciusban robbant a hír, hogy a Sztárban Sztár álompárja, Tóth Andi és Marics Peti szakítottak. Bár egy ideig többen is azt pedzegették, hogy megcsalás állt a háttérben, végül az énekesnő tisztázta a helyzetet, cáfolva az állítást. A ValMar duó tagja is hamar továbblépett, hiszen úgy tudni, most egy tehetséges színésznő mellett talált rá a boldogság, aki nem más, mint a 24 éves Kovács Gyopár.

Úgy tűnik azonban, a két előadó még nincs túl egymáson, amiről a ValMar duó legújabb, pár nappal ezelőtt megjelent dala is tanúskodik.

„Bezzeg, ha jót teszek, akkor könnyen felejtesz. Valahogy nem értem, miért vársz haza, hogyha elküldesz. Persze, hogy jó a sz*x, és persze, hogy te kellesz. De mikor könnyes szemmel látlak, baby, az nem túl kellemes”

– ezzel a szöveggel feltehetőleg még Tóth Andinak üzen Marics Peti.

Néhány hete a maga Marics mondta, hogy most nem szerepel a tervei között a szerelem, egy hozzá közelálló ismerős pedig hozzátette: inkább a szórakozásra koncentrál.

– Az Andival való szakítás után esze ágában sincs megállapodni, a munka mellett szórakozni akar és élvezni az életet. Ez persze, nem zárja ki azt, hogy szívesen ismerkedik csinos hölgyekkel, és enged a kísértésnek. Valószínűleg Gyopárral is csak jól érzik magukat. Persze, szívügyekben nem lehet jóslatokba bocsátkozni, előfordulhat, hogy idővel komoly szerelemmé fejlődik a kapcsolatuk – fogalmazott a barát.