Tóth Vera szerelmével való kapcsolatáról vallott
2021-09-10  /  Szerző:   /   Egyéb, Szerelem

Tóth Vera őszintén vallott arról, miért vonult egy olyan, Budapesttől távoli faluba, ahol alig laknak 250-en, s arról is beszélt, hogy miként alakul kapcsolata Zolival. Sőt, még a gyermekvállalás is szóba került.

 

Tóth Vera egy csendes, nyugodt helyre vonult el a világ elől a szerelmével, Zolival. A pár jó ideje ismerte már egymást, mielőtt közelebb sodorta volna az élet őket. Az énekesnő és vendéglátós párja lassan három éve alkotnak egy párt, a járványhelyzet pedig jót tett a kapcsolatuknak, ám a terveiket kicsit megtépázta.

– Szerető környezetben, csendes és nyugodt életem van Zolival Palkonyán. Biztonságban érzem magam mellette – mondta Tóth Vera a Meglepetés magazinnak, s azt is elárulta, hogy jelenleg ugyan kétlaki életet él, de igyekszik minél több időt tölteni a dél-dunántúli kis faluban.

– Hosszú utat tettem meg az első nyilvános tévészereplése, 2003 óta. Sok apró szakaszból állt az életem, megvoltak a saját félelmeim, démonjaim: többek között az éveken át cipelt túlsúlyom, a média állandó figyelme és a túlhajszolt, pörgős életvitelem miatt, de úgy érzem, mostanra igazán a helyemre kerültem. Le tudtam lassulni, jobban oda tudok figyelni a belső hangomra, a környezetemre – mondta az énekesnő.

– Sosem éltem még ilyen boldog és egymást támogató, segítő párkapcsolatban, mint amiben Zolival vagyok – mesélte Vera, aki azt is elárulta, hogy a korábbi csalódások miatt mindketten nagyon óvatosan nyitottak a másik felé, egy évig csak távkapcsolat volt köztük. Végül a járvány miatt ismerték meg egymást közelebbről, ekkor jöttek rá, hogy közös jelenük és – remélhetőleg – jövőjük is van.

 
Vera kimondottan büszke vendéglátásban dolgozó párjára aki elismert szakember. Az énekesnő már a családalapítást tervezi szerelmével.

A céljaink közösek, szeretnénk majd gyereket, hiszen Zoli 44 éves és eddig neki sem született. A témát már kilőttük az univerzumba, a többi nem rajtunk múlik.

– Most nem aktuális a dolog, de hiszek a karmában, és érzem, egyszer én is anyuka leszek – mondta Vera, aki kitért arra is, miért gondolja úgy, hogy egy picit még mégis várnának a babával.

– Az utóbbi időszak anyagi bizonytalansága minket is elért. Zoli vendéglátós, én a szórakoztatóiparban dolgozom, ez a két szakma hosszú hónapokra leállt, nem igazán volt bevételünk. A fő kérdés tehát nem a gyermekvállalásra helyeződött, hanem a túlélésre – mondta a lapnak az énekesnő.

Forrás: Blikk