Tóth Dávid hosszú üzenetet osztott meg szakításáról
2021-12-22  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

A Nagy Ő után rengetegen kritizálták Tóth Dávidot, ám a sportoló eddig hallgatott a történtekről. Most egyszer s mindenkorra tiszta vizet öntött a pohárba, elárulva ő hogyan gondol vissza a történtekre.

Tóth Dávid A Nagy Ő című műsor vége után rengeteg kritikát kapott, amiért a nála jóval fiatalabb, 24 éves Laurát választotta Annabella helyett. Azóta az is kiderült, hogy Dávid és a választottja már régen nincsenek együtt. A jóképű kajakos eddig nem szólalt meg az ügyben, de most megtörte a csendet és elmondta a saját szemszögéből is a dolgokat.

 – Ma reggel a Mokkában Lauraval arról beszélgettünk, hogy már nem vagyunk egy pár. Két hónapig voltunk együtt és ez idő alatt rájöjjöttünk, hogy nem passzolunk igazán egymáshoz. Kijöttek a különbségek, bizonyos dolgokban más volt a nézőpontunk, sokszor elbeszéltünk egymás mellett, végül rá kellett jönnünk hogy nem illünk igazán össze.

A forgatást úgy fejeztük be, hogy szerelmesnek éreztem magam. Hosszú idő után először!

Majd a forgatás végeztével tudtunk tényleg kettesben lenni, kamerák nélkül először beszélgetni egymással. Ekkor nyílt alkalmunk igazán megismerni egymást, ez volt a legizgalmasabb időszak. Sajnálom, hogy végül nem jött össze kettőnk között a dolog, pedig hittük, hogy működni fog!

 

Mielőtt megkérdeznétek:

nem gondolom, hogy más lányt kellett volna választanom, akkor, ott a szívemre hallgattam és most sem döntenék másképp.

Aki pedig azt mondja, hogy egy ilyen műsorban nem lehet megtalálni az igazit, annak azt üzenem: a szerelem bármikor és bárhol jöhet, meg kell adni neki az esélyt! A legfontosabb pedig, hogy a mai napig jóban vagyunk Laurával és tiszta szívemből kívánom neki, Annabellának és a többi lánynak is, hogy találják meg a boldogságot!

Ezt kívánom nektek is és Kellemes Ünnepeket mindenkinek!!” – írta Dávid az Instagramon.


Forrás: Blikk.hu