Till Attila sokkoló vallomása az alkoholról
Till Attila elmondása szerint az volt az egyik fő motivációja abban, hogy leszokjon az alkoholról, hogy félt attól, elveszíti a családját. Habár nehéz volt rájönnie arra, hogy változnia kell, de mégis hatékony volt, mert már évek óta tartja fogadalmát és egy kortyot sem iszik. Őszintén vallott erről a döntéséről.
Till Attila volt az Adom a napom legutóbbi vendége. A műsorvezető soha nem titkolta, hogy alkoholfüggő, ám már nyolc éve egy kortyot sem iszik. Most kifejtette, hogy mi miatt hozta meg a döntését, amelyben elhatározta, hogy leszokik.
„Ha bulizol keményen, ha csapatod éjszaka, és nem mész haza ebben a biztonságos éjfél után, éjjel kettes sávban, akkor valószínű, hogy elkezdesz szétesni. És volt ilyen, és ez nem jó. Nem volt jó a családnak sem, ebből volt vita. Mi ezenkívül nem nagyon szoktunk vitázni a feleségemmel. Ebből adódóan azért voltak vitáink, és egyébként amikor én teljesen leszoktam, akkor ez is egy nagyon fontos dolog volt, hogy kicsit megijedtem, hogy mi van, ha szét fog esni ez az egész.”
Nem akartam. Nem akartam, hogy vége legyen a házasságomnak, nem akartam, hogy vége legyen az egész családi életünknek, ahogy így van, mert az is nekem nagyon fontos, hozzám tartozik. És meguntam magam.
„Tudod, hogy lehet a legjobban leszokni? Ha olyan típusú mélypontra kerülsz, ahol valójában megunod magad. Majdnem olyan, mint a halálfélelem, hogy meglátod ennek az egésznek a teljes végletességét, és meg is undorodsz magadtól. Nemcsak pokolra kell menni, hanem úgy kell pokolra menni, hogy kifejlődjön egy külső szem, hogy kívülről lásd magad, hogy te pokolban vagy. Mert sokáig lehet hazudni, és nagyon sok ember egy életen át hazudik” – árulta el a műsorvezető Geszti Péternek, majd azt is bevallotta, ezalatt a nyolc év alatt egy korty alkoholt sem ivott, kivéve egy esetet: fél évvel a döntése után egy kis sör lecsúszott, de rájött, hogy ez sem fér bele.
„Nincs megengedés”
„Rá fél évre, a feleségem születésnapján még ittam valami söröket, hogy most már lehet. De arra is nagyon rosszul reagált ő is, és én meg nagyon könnyedén kijöttem belőle, és újra megláttam, hogy hagyjuk ezt. Ott nem történt durvulás, hanem elindítottam egy megengedő szálat magam felé, és rájöttem, hogy nincs megengedés” – jelentette ki.