Terhesen hajtott rá Árpa Attilára a TV2 sztárja
2023-09-06  /  Szerző:   /   Egyéb, Randi

Vida Beatrix egy meglepő dologról rántotta le a leplet a Séfek Séfe műsorában.

Hétfőn indult el a Séfek Séfe vadonatúj évada, amelyben többek közt Vida Beatrix is szerepelt. Beatrix tavaly A hölgy A Nagy Ő című műsorban is feltűnt: ő volt az egyik nő, aki Árpa Attila kegyeiért versengett. A műsorból pár nap után kiesett, ám most ismét a képernyőre került, méghozzá nagy, kerek pocakkal.

Beatrix a műsorban mondta el, hogy csak A Nagy Ő után derült ki, hogy terhes.

Már A Nagy Ő előtt is terhes voltam, csak nem tudtam – mondta, hozzátéve: épp a valóságshow előtt zárt le egy kapcsolatot. A forgatás alatt semmi jelét nem érezte a várandósságnak, s csak később figyelt fel arra, hogy valami nem stimmel, aztán egy orvosi vizsgálat után derült ki, hogy babát vár.

Nagyon meglepődtem, amikor megtudtam, hogy anyuka leszek és terhes vagyok. Teljesen kétségbe estem, viszont most már semmi akadály nincs előttem – szögezte le a nő, aki a volt párjával annak idején közösen szeretett volna gyermeket, ám a férfi egy vita után elhagyta őt, így Beatrix magára maradt.

„Van azért szomorkodás is ebben a dologban. Amikor berendezem a babaszobát, vagy vásárolok neki, néha elszomorodom, hogy ezt egyedül kell átélnem, és nincs mellettem egy ember, aki támogatna lelkileg. Pár perc múlva aztán erős vagyok, megrázom magam és nem foglalkozom ezzel” – mondta.