Tatai Robi elárulta, milyen az élet ikergyermekeivel
2020-04-15  /  Szerző:   /   Egyéb, Párkapcsolat

Ikrei születtek nemrégiben a Séfek séfe gasztro-tehetségkutató korábbi győztesének, a csallóközi Tatai Robinak.



A fiatal szakács, aki a közelmúltban Rajkán dolgozott konyhafőnökként, most pedig saját dunaszerdahelyi éttermét igazgatja, két éve házasodott össze szerelmével, Barbarával, Noé és Félix pedig február elején jött a világra.

 

– Az első két hétben sokat aludtak a kicsik, most már egyre jobban kinyílik számukra a világ, igénylik a közös játékot, hogy minél többet foglalkozzunk velük. Egy-egy fárasztó nap után sem vonom ki magam ebből, a pihenés mellett mindig jut idő rájuk, s hajnali háromkor is megéri felkelni hozzájuk, egy-egy apró mosollyal levesznek a lábamról – mesélte Robi.

 

A Séfek séfe első évadának idején Tatai egy dunaszerdahelyi étteremben dolgozott, s már akkor elkezdte építeni saját vállalkozását. Egy ideig ingázott Magyarország és Szlovákia között, a határszéli Rajkán dolgozott, tavaly azonban váltott.

– A saját vállalkozás mellett már nehezen bírtam az ingázást, ráadásul tudtuk, hogy bővül a család, így döntenem kellett. A vállalkozásomat választottam, a dunaszerdahelyi sétálóutcában lévő olasz éttermemet próbálom fejleszteni. A koronavírus idején nem könnyű feladat, kiszállítással is próbálkozunk, de bízom benne, a nyári szezonra visszaáll a rend, s még üzletileg is menthető lesz az év – mondta.

Forrás: Blikk